2013. december 16., hétfő

10. fejezet ~

Immáron pizsamában feküdtünk a puha takarók között. Mellkasára vont. Hallgattam szívének édes dobogását, miközben simogatta a hátamat. A karjaiban még az alvás is könnyebben ment.


Finom simogatás érte az arcomat, majd egy puszi követte.
- Ébredj fel Angyalom. Indulnunk kell dolgozni! - suttogta rekedt hangon a fülembe Harry. Már ettől kirázott a hideg. Még a korán reggeli hangja is irtó szexi. Arcomra azonnal egy ezerwattos mosoly húzódott, majd azonnal ráfordultam a karjára, hogy vállán pihentessem meg a fejemet.
- Jó reggelt. - vigyorogtam fel rá.
- Milyen jó kedved van. Mi az oka? - arcát féloldalas mosoly festette, miközben arcán látszódott, hogy tudja Ő az oka a kedvemnek.
- Hát. Biztos nem a korán kelés miatt van jó kedvem. - ültem fel az ágyon. Harold hangosan nevetett, majd kikelt és felhúzta a redőnyt.
- De van egy jó hírem. Az idő ma tökéletes! - mutatott ki a napsütéses udvarra.
- Ez fantasztikus. Nekem is van egy jó hírem. - keltem fel. Elé lépve tenyerét azonnal a csípőmre helyezte és hüvelykujjával körkörös mozdulatokkal simogatta azt.
- Mi lenne az gyönyörűm?
- Megszületett bennem a csodálatos ötlet a kávézó stílusához. - magyaráztam.
- Ennek nagyon örülök ugyanis ma miután egyeztettél Niall-el, marketing gyűlés lesz. Szereplésed lesz Loretta! El kell mondanod, majd részletesen a terveket. Mindent...A-tól Z-ig!
Elragadott az izgalom. És nem azért, mert ma jelenésem lesz egy kupac öltönyben ülő pacákkal, hanem azért mert iszonyatosan beindított, ahogy Harry a munkáról beszélt. Szexi hangja és céltudatossága ahogy párosult, bennem egyre nagyobb érzelmeket váltott ki. Éppen a konferencia terem ülésrendjét magyarázta, mikor kezemet felvezettem mellkasán. Rögtön elhallgatott és kaján mosoly terült el arcán. Lábujjhegyre álltam és ajkáért kaptam. Lassan, szenvedélyesen csókolt, miközben nyelve simogatta az enyémet. Csókunkat meg nem szakítva kezdett el az ágyhoz tolni, majd mikor már hanyatt terültem rám nézett.
- Annyira hihetetlen vagy. - szuszogta, miközben rám ült. Lábaival körülölelte csípőmet. Ajkaink újra dominanciáért küzdöttek. - Ha most nem állunk le...- csókolt meg újra...- elkésel az első munkanapodról.
- De mivel te vagy a főnököm és te is elkésel....-újabb csók, és egy újabb percekig félbe maradt mondat csüngött a levegőben.- nem rúghatsz ki.
Ujjainkat összekulcsolva nagy nehezen lekászálódott rólam, majd a konyhába véve az irányt csinált nekem teát. Közben én azon gondolkoztam, hogy Harold miben lehet jó még, hiszen tökéletesen főz, főnök egy cégnél, érzelmes és szereti kimutatni az érzéseit és az sem utolsó szempont, hogy eddig az ágyban is tökéletesen teljesített, még akkor is ha neki ezek voltak az első alkalmak.
- Kész is van!!! - tolt elém egy kékes bögrét benne a gőzölgő zöld teámmal.
- Köszönöm. Hol van az angyalos bögre? - kérdeztem meg kortyolásom előtt.
- Valamikor azt is el kell mosogatni. Ráadásul nem akarom, hogy ráunjál sem a bögrére sem pedig másra. - kacsintott rám.
- Ráunni? Sem rád, sem a bögrére nem fogok ráunni. Sőt.....inkább folyamatosan rákapok, mintsem lemondanék róla. - haraptam be ajkamat.
- Te komolyan megakarsz ölni ma reggel. - nevetett fel hangosan.
- Nem én kezdtem Mr. Kacsintás! - nevettem vele, majd gyors puszit nyomott a homlokomra és eltűnt a fürdőszobában.
Míg Ő odabent készülődött valami hivatalosabb ruhát kerestem. Végül egy magas derekú szoknyát, egy fehér inget és egy fekete magassarkút választottam egy fekete táskával. Megfordulva a szekrényemtől, az ajtóban megpillantottam az Angyalkámat. Fehér törölköző volt megkötve a derekán. Hajában vízcseppek foglalták el helyüket, de a bátrabbak útnak indultak a kreol bőrén egyenesen a törölköző felé, ahol szépen eltűntek. Nagyot nyeltem.
- Akkor most ki kínoz kit? - gügyögtem, miközben még mindig nem tudtam levenni a szememet róla.
- Csak ki ne essél a szemeden. - túrt bele a hajába és rám vigyorgott.
- Szerintem...én most lefürdök. - motyogtam és levettem róla a szememet. Szinte rohantam kezemben a vörös törölközővel a fürdőszoba felé. Az ajtót becsaptam, talán egy kicsit hangosabban mint gondoltam.
"Belezúgtál! Belezúgtál! " - kiáltotta szinte nyávogva a belső istennőm, miközben kinyújtotta rám a nyelvét, így tudatva velem, hogy Ő már az elején megmondta.
Gondolkozás helyett inkább bevágtam magamat a zuhany alá.


Felöltözve ballagtam le a lépcsőn Harry-hez, aki rám várva olvasta az e-mailjeit.
- Azt a rohadt. - potyogtak ki a szavak a száján és rögtön lecsukta a laptopot. Csak mosolyogtam rá. - Hát, azt hiszem az összes ügyfélnek el fogod nyerni a tetszését, én pedig majd büszkén mondom, hogy "Igen, Ő az Én Kedvesem!" - karjával elkapta a derekamat és megcsókolt. Tetszett, hogy nem barátnőmnek, nőmnek, csajomnak vagy szerelmemnek hívott, hanem kedvesemnek. Ez a szó szebbnek tűnt számomra az összesnél.
- Én pedig majd büszkén mondom, hogy a főnökkel járok. - ujjam köré becsavartam az egyik göndör fürtjét.

Elindultunk. Harry kirakott a kávézó előtt, majd integetve beléptem a meleg és friss kávé illatú helységbe. Üres volt, hiszen már két napja bezárva áll csakis arra várva, hogy vázoljam az újításokat. A szöszi azonnal megjelent, ahogy a csengőt meghallotta.
- Loretta! - pattant ki a pult mögül, majd megállt előttem. - Csodálatos vagy! - mutatott végig rajtam. - Lefőztem egy kis kávét, hogy miközben elmeséled milyen is legyen ez a hely, jól érezzük magunkat.
- Szia Niall ! - röhögtem fel. Akárhányszor találkozok vele, neki mindig szófosása van.
Leültem és elővettem a papírokat, míg Nialler meg nem jelent egy tálcányi finomsággal.
- Szóval mire gondoltál gyönyörűség?! Vagy már nem hívhatlak így ha te vagy a főnököm? - huppant le közel mellém.
- Felőlem úgy hívsz, ahogy akarsz. - vigyorogtam fel rá, majd újra a papírokat böngésztem.
- Hívhatlak drágámnak is? Vagy Angyalomnak? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét.
- Az angyalomon kívül akárhogyan hívhatsz. - mosolyogtam fel rá.
Angyalomnak egyedül és kizárólag csak Harry hívhat. Senki más!
- Nos térjünk is a lényegre. Arra gondoltam ez a hely lehetne itt a szerelmesek helye. - kezdtem bele a mondandómba. - Mivel itt van a város közepén, ahol sok ember jár kel többen betérnének ide, ha a külsején is lenne változtatás. A mindent belátó üveg ablak nem mindig nyerő. - magyaráztam és felnéztem rá. - Eddig tetszik? Mert ha nem akkor nem folytatom tovább feleslegesen a mondandómat.
- Nekem bejön. - rántotta meg a vállát és a rajzokra pillantott, amiken megpróbáltam szemléltetni a kávézó vadi új kinézetét. Mivel nem vagyok rajz mester, több illetve kevesebb sikerrel tudtam papírra vetni.
- The Blondish? Ez lenne a kávézó új neve? - húzta fel a szemöldökét, ahogy az ajtó felett lévő felrajzolt táblára mutatott.
- Igen. De ha van jobb ötleted mondd csak! - kaptam fel rá a tekintetemet.
- Nem. Nem kell ez nagyon tetszik. Miért pont ez?
- Hát. Eddig csak téged láttalak a pultban is és felszolgálni is. Te pedig szőke vagy! Innen gondoltam erre, de elég hülyén hangzik így..- nevettem fel hangosan, majd kortyoltam egyet a kávémba.
- Tetszik. - villantotta meg tökéletes fogsorát.
Míg a papírokkal voltam elfoglalva és magyaráztam a belső felépítést egy tenyérre lettem figyelmes, ami a combomon pihent meg. Arcom pirosassá változott és felnéztem a szőke pultos srácra.
- Kérlek! - szóltam hozzá halkan és kezét óvatosan lelöktem a lábamról. Csak felsóhajtott.
- Te és Mr. Styles? Szóval együtt vagytok? - nézett rám szinte üres tekintettel.
- Úgy néz ki, hogy igen. - akármennyire is próbáltam visszafogni az érzéseimet mosoly szaladt az arcomra.
- Örülök. - mormogta és felkelt mellőlem. - Hozok egy kis sütit.
Vajon most megbántottam? Én nem akartam. Szimplán nem táplálok iránta semmi fajta érzést. Nem is ismerem annyira.


Mindenbe beleegyezett és tetszettek neki az ötletek.
- Akkor én most megyek is. - nyújtottam felé a kezemet.
- Maradj még egy kicsit. Beszélgessünk! - adott pacsit a kezembe.
- Maximum egy fél órám van. - adtam tudtára de maradtam.
- Szóval..mivel foglalkoztál mielőtt egy profi cég vezetőjéhez kerültél? - kérdezte és megkóstolta az általa készült capuccinoját. Feltette a legrosszabb kérdést.
- Hát. Semmivel. - hazudtam. Utálok hazudni, de jobb mintha azt mondtam volna, hogy "Képzeld kurva voltam..."
- Hol tanultál?
-Az árvaházban ahol felnőttem.
- Értem. - hajtotta le a fejét. Nem is tudtam, hogy nem beszéltem még neki erről az árvaházas dologról. - Na és te? Hol végeztél?
- Itt a helyi egyetemen. Felszolgáló szakon. - kacagott fel hangosan. - Nem fogom vele túl sokra vinni. - rántotta meg a vállát.
- Majd én segítek.
- Abban biztos vagyok. Amihez te hozzáérsz az arannyá változik! Amióta Harry-vel itt találkoztatok, tudtommal először, akkor láttam évek óta újra nevetni. Pedig minden reggel hozzám járt kávézni mióta megnyílt ez a hely, de ő soha nem mosolygott. Téged meg csak leönt, ránéztél és már boldog lett. - szemembe nézve felfedeztem szemének csodálatosan kék csillogását.
- Sosem volt boldog?
- Nélküled szerintem nem.
Amint ezt kimondta megjelent az emlegetett szamár.
- Ugye bejöhetek attól még mert zárva vagy Niall? - nevetett fel és lehajolt megcsókolni, majd a másik oldalamra ült.
- Már bent vagy! - együtt nevettek.
Összeszedtem a papírokat, amíg Nialler egy kávét töltött ki Haroldnak.
- Na és mire jutottatok? - kapta kezébe a fehér csészét a fürtös.
- Mindenbe belementem. Ez a nő tud valamit! - mutogatott rám Niall.
- Nem valamit...MINDENT! - kacsintott rá a szöszire Hazza.
- Na mesélj! - ült hozzá közelebb.
- Ha tudnád, hogy rántja a tojást! Megőrülnél.
Kezdtem furcsán érezni magamat.
- Srácok! Én is itt vagyok. -tettem fel magasra a kezemet jelezve, hogy legyen vége a tojás rántási módszerem kifecsegésével.
- Mármint még mielőtt félreértenéd Niall. - krákogott egyet nevetve. - Nagyon jó reggelit tud csinálni Lori.
- Azt mindjárt gondoltam. Be is állhatna ide a pult mögé, hogy néha kirántsa a tojásokat, így reggelire.
Ezt már én is viccesnek találtam és kibukott belőlem a nevetés.
- Azt hiszem rögtön több ember járna be ide Loretta tojásaiért! - poénkodott Harry is.
- Persze, aztán a reggeli tojás rántásokból az lenne, hogy én 0-24-ben tojás rántottát készítenék. - motyogtam, miközben levegőt vettem két nevetés közben. A fiúknak már szinte a könnye fojt a nevetéstől, nekem pedig a gyomrom görcsölt.
- Na jó. Mennünk kell mert lekésünk a meetingről! - kapta össze magát Harold és derekamnál átkarolva felsegített a puha bőrfotelből.
- Jól van. Aztán sok sikert! - ölelt át a szöszi. Viszonoztam az ölelést, majd a fürtös összekulcsolta az ujjainkat és kisétáltunk.
Az autóba beülve elragadott a hév, hogy mégis csak félek az öltönyös pacákoktól.
-Sápadt vagy. Minden oké? - bámult rám vezetés közben Hazza.
- Igen. Azt hiszem minden rendben van. - vettem egy nagy levegőt és lehúztam az ablakot.
- Nem úgy nézel ki, mint akinél minden oké.
- Csak félek. Mi van ha egy szót sem tudok, majd kimondani és csak állok ott, mint valami faszkalap? Beégek. Mi van ha már alapból nem fogok tetszeni nekik?
- Amelyiknek nem fogsz tetszeni az nagy valószínűséggel vagy vak, vagy süket, netán meleg és én jövök majd be neki. - megnyugtatásul meleg kezét a combomon pihenő kezemre tette és megszorongatta egy picit. - Ha meg nem tudsz beszélni, mert félsz, akkor majd oldom a feszültséget valami bevételi díj sztorival. Az általában beválik minden feszültségben. - apró mosolyt villantott felém. -


Kéz a kézben sétáltunk be a hatalmas épületbe. Lifttel felmentünk a 34. emeletre, majd Harold bevezetett az innentől már közös irodánkba.
- Nos Mrs. Hells, az ott az ön asztala. - mutatott rá egy fekete fa asztalra, amelyen egy arany színű tábla állt rajta a nevemmel.
- Oh köszönöm szépen Mr. Styles.
Lehuppantam a kényelmes bőr fotelbe, majd előkészítettem a tartandó előadásomat. Próbáltam rögzíteni a fejembe a szöveget és csukott szemekkel mondtam magamban a dolgokat. Felpillantva észrevettem, ahogy Harry már kigombolta a rászabott ingének a felső három gombját, a nyakkendőjén is lazított egy kicsit. Csukott szemmel pihent hátra döntve a fejét a bőr kanapén ami az iroda közepén állt.
Akció indul!
Lerúgtam a magassarkúmat és halk léptekkel igyekeztem felé. Letérdeltem mellette. Szerencsére nem vett észre. Előre hajolva csókot nyomtam a meztelen mellkasára, mire kipattantak a szemei.
- Te jó ég! Megleptél! - ijedten bámult felém.
- Az volt a szándékom. - mosolyogtam felé és megcsókoltam. Felült a kanapén és terpeszbe tett lábai között elhelyezkedve csókolt tovább. Kezével egy kicsit arrébb tolt, felállt és homlokát az enyémnek nyomta.
- Nagyon...szeretlek! - suttogta.
- Én is téged! - öleltem át.
Sokkal meghittebb volt ez a pár perc, mint életem bármelyik nélküle töltött pillanata. Ez volt az egyike annak a dolognak, amire mindig emlékezni fogok. Kopogás zavarta meg a meghitt pillanatot, majd egy szemüveges, öltönyös fickó jelent meg az ajtóban.
- Elnézést kérek a zavarásért! 10 perc múlva megbeszélés van, a 7-es teremben. - vigyorgott ránk, majd becsukta az ajtót. Harold a vállamra hajtotta a fejét és nevetni kezdett.
- Most min nevetsz? - kuncogtam fel vele.
- Itt állok kigombolt inggel, laza nyakkendővel és a hajam olyan, mintha most ébredtem volna fel. George benyit, te meg itt állsz előttem. - magyarázta. - Tudod. Ez most elég furcsa nekik, hisz eddig azt hitték meleg vagyok. Sosem voltam nővel.
- Akkor most már biztosra tudják, hogy nem vagy meleg. - pöcköltem meg az orrát.
- Igen. De tudod, ha így viselkedsz velem és pöckölöd az orromat én meg a hajadat simogatom, akkor jogosan fogják azt hinni, hogy a legjobb barátnőm vagy és tényleg homoszexuális vagyok. - nevetett fel hangosan.
- Nyugi. Nem mondom el senkinek, hogy együtt vagy Niall-el. Kilakkozzam este a körmödet? - ugrattam egy kicsit, amire hangos nevetés volt a válasz.
- Minden álmom, hogy kilakkozzad! De csak akkor, ha az vörös! - mutogatta oda nekem kezeit.
- Szó sincs róla. Neked rózsaszín kell! - kacsintottam rá.
- Istenem, hogy te mekkora bolond vagy. - kapott fel kezébe és csókkal jutalmazott.
- Te meg nem vagy meleg. - nevettem fel karjaiba.
- Imádlak és hidd el ha kéne még órákig tartogatnálak itt, de van kerek 5 percünk.



A konferencia teremben én ültem az egyik asztalfőn, míg Harry a másikon. Így elég messze került tőlem.
- Jó napot kívánok!  Nos a mai téma a régi kávézó felújítása, amit Loretta Hells, az új főnök asszisztens vett kezeibe. Szóval hallgassuk végig a terveit és a végén jellezzék, hogy egyet értenek-e vagy sem. - magyarázta Harold.
- Melyik kávézóról volna szó? - szólalt fel egy magas, szőkés-barna hajú pasi.
- Hagyjuk szóhoz jutni Miss. Hells-t és mindent megfognak tudni.  - ült vissza fotelébe a göndör.
- Nos. Loretta Hells vagyok. A főutcában lévő jelenleg N&H néven futó kávézóról lenne szó. Sajnos az elmúlt hónapokban nem sok bevétele volt, de az a cég is hozzánk tartozik. Úgy döntöttünk, hogy itt lenne az ideje a felújításának. - komolyan beszéltem, kezemet összekulcsolva tartottam az államnál fogva a fejemet. - A vadonatúj épület felépítését mindjárt kivetítem. Az új neve a The Blondish lenne, amit még egyik cég sem foglalt le, így tudjuk használni. - bekapcsoltam az interaktív táblát és megmutattam az ötleteket. - Lehetne ez a szerelmes párok, a fiatalok és az idősebbek megszokott helye. Hiszen a környéke gyönyörű és ha egy szebb csomagolást kapna, többen tennék be a lábukat az épületbe. Az étlappal semmi gond nincsen, hiszen a   kávéjuk is jó és a péksütemények is mindig frissek, tehát ezeken nem kell változtatnunk. Ezek az én ötleteim és a tulajdonosnak tetszik. Van esetleg valami kérdés? - néztem fel a kivetítőről az öltönyösökre.
Az egyik kilökte a székét és felállt, majd a többi is követte. Megijedtem. Hangos tapsvihar következett. Harry is felkelt és büszke, csillogó tekintetével találkoztam. Ő is tapsolni kezdett.
- Azt hiszem, ahhoz képest, hogy kezdő profin végezte a munkáját Miss Hells. - nyújtotta felém a mellettem ülő Benett. Sajnos a neveket fejből nem tudtam, de az asztalon pihenő kártyák sokat segítettek.
- Maga valami fantasztikus! Nem is tudom, hogy Ön tanul-e tőlünk vagy mi Öntől! - szólalt fel Patrick.
- Akkor belevághatunk? - tettem össze magam előtt a tenyeremet és a boldogságom mérhetetlen volt.
- Még szép! - mondták szinkronban.
Lassan mindenki elcsendesült, aláírásra kerültek a papírok, majd összepakolták a cuccaikat és távoztak. Kettesben maradtunk a hatalmas teremben Harry-vel.
- Le vagyok nyűgözve Angyalom! Profi voltál. És azon kívül, hogy akárhányszor háttal álltál a fenekedet nézték a kollégák, tetszett nekik a prezentációd is. - kelt fel a bőrfotelből és felém lépett. Kikapcsoltam a laptopot és a pendriwe-ot a zakójának a zsebébe csúsztattam. - Otthon kapsz valami jutalmat. - nyomott puszit számra. - Nekem még el kell mennem a következő emeletre beszélgetni Benett-el. De találkozunk az irodába, aztán hazamegyünk és kiötlünk valami jó kis programot.
- Rendben. Siess vissza. Nem akarok sokáig egyedül maradni. - húztam közel magamhoz gallérjánál fogva. Ajkamat birtokába vette.

Végig mentem egyedül az asztalok között, ahol a többi kolléganő csücsült. Halk sustorgás követte végig lépteimet, azon kívül, hogy a cipőm kopogott.
- Miss Hells! - szólt utánam az egyik hosszú, fekete hajú lány.
- Jó napot! - fordultam oda felé.
- A nevem Rose Posmen. - nyújtotta felém kezét.
- Loretta Hells!
- Nincs kedve kávézni velünk? - biccentett a 10 fős asztalhoz, ahol a többi munkatárs ült.
- Végül is van időm. - mosolyogtam rá, majd követtem a kávé sarokhoz.
Leültünk és rögtön az összes bemutatkozott.
- Nem ígérem, hogy mindenkiét megjegyzem. - magyaráztam mosolyogva és kivettem a műanyag poharat az automatából.
- Nem baj. Mi megjegyezzük a magáét. - biccentett felém az egyetlen szőke lány, emlékeim szerint Wendy.
- Nem lesz nehéz, hiszen Ő egy..mi meg vagyunk 15-en. - kuncogott Rose.
- Sebaj. Egy olyan két héten belül, már álmomból felkeltve fogom mondani a neveket. - nevettem fel a lányokkal.
- És majd gondolom abból az álomból Mr. Styles fogja magát felébreszteni. -törte meg a nevetést az egyik barna, rövid hajú lány, akinek már most elfelejtettem a nevét.
- Igen. Valószínű. Szóval Miss Hells és Mr. Styles....hmm szóval önök egy párt alkotnak igaz? - emelte fel a poharát Wendy.
Arcom piros színt vett fel és furcsán éreztem magamat, hogy pár lánnyal, akiknek még a nevét sem tudom meséljem ki az életemet. De szerencsére megjött a hősöm.
- Hölgyeim! - bicentett oda Harry a női kupac felé, akik szinte körül ültek engem. - Ha nem haragszanak meg elvinném Miss Hells-t most maguktól. De ha megharagszanak, akkor is elviszem.
- Vigye csak nyugodtan. De csak miután válaszolt a kérdésünkre! - erőszakos lány ez a Wendy.
- Miért mi volt a kérdés? - ölelte át derekamat.
- Azt kérdeztük, hogy Ön és Miss Hells egy pár-e. De először nem mukkant meg, majd maga megzavarta a válaszban. Nos?
- Én és Loretta szeretjük egymást! Igen. Azt hiszem egy pár vagyunk. - magabiztosan mondta Harry, mégis éreztem ahogyan a szíve 50-ről, 100-ra vált.
- Akkor sok boldogságot! - csapta le a szalvétát az eddig szótlan lány, majd távozott.
- Milyen kedves....- motyogta a göndör. - Nos...a kávészünetnek ezennel vége, irány vissza az asztalok mögé. El kell készíteni a havi jelentést és a legújabb, legfrissebb, leghíresebb reklámarcok anyagait. Szóval nincs több pihenés. - váltott át komoly hangnemre.
Átsétáltunk az irodába, majd felvettem a táskámat és távoztunk.


*Harry szemszöge*

Napok óta hallgatom a különböző kérdéseket arról, hogy én és Loretta együtt vagyunk-e. Mivel még kettőnk között nem lett kijelentve a dolog - ami persze nyilvánvaló,hogy együtt vagyunk - nem mertem mondani semmit. Nem akartam végül koppani, hogy inkább csak játékszer vagyok, mintsem a párja. De amikor nem mert megszólalni világossá vált, hogy Ő sem tudja, hogy hányadán állunk.
- Felteszek egy kérdést! - közöltem vele, miközben bekapcsolta a biztonsági övét.
- Mondjad drága! - kapta fel rám barna tekintetét.
- Szóval...nagyon remélem, hogy nem ittam előre a medve bőrére, de akkor te meg én...szóval...leszel a barátnőm igaz? - kapkodtam a tekintetemet jobbra-balra, mint egy tehetetlen kis óvodás, akit a szülei a boltban elhagytak 10 percre a polcok között.
Arcán hatalmas mosoly terült el, kezét rátette a váltón lévő kezemre.
- Még szép! - ahogy ezt kimondta a szilárd cukorból, ami voltam folyékony sziruppá változtam.
- Akkor ma már két dolgot kell ünnepelnünk. - indítottam be a csodajárgányt.
- Nekem van is ötletem. - csendült fel hangja.
- Hallgatlak.
Éppen belekezdett volna, de a telefonom csörögni kezdett és megjelent Niall neve a kijelzőn.
- Egy pillanat és hallgatlak. - motyogtam és felvettem.
- Igen? 
- Haló. Itt Niall.
- Mondjad! 
- Lorettáról van szó! - csuklott egyet így levágtam, hogy éppen részeg.
- Igen? 
- Én beleszerettem..és tudod jól, hogy előbb, mint te. Nekem járna ki az az isteni csoda, aki most a tiéd. De ha már a sors nem így akarta, akkor egyre megkérlek! Amikor rád néz hagyd, hogy elnyeljenek a barna szemei, lásd a lelkét is ne csak a felszínt. Amikor megcsókolod élvezd, élvezd ki, ahogy összeolvadtok a rózsaszín ajkain keresztül. Amikor a nevedet mondja ki, verjen a szíved erősen. Amikor fogod a kezét kérlek fogd szorosan, mert a világomat tartod a kezedben. Amikor szeretkezel vele, akkor szeretkezzél és ne szexeljél! Add meg neki azt, amit én nem adhatok meg neki. Mert rá kellett jönnöm a mai napon, hogy téged nagyon szeret és rajong érted, úgy ahogy te érte. Semmi esélyem nincsen. Tudom. De ezeket tedd meg....mind. - nem tudtam eldönteni, hogy valóban sír-e vagy csak a vonal rossz.
- Jól van. Pihenj le és majd holnap beszélünk. Ne aggódjál kérlek...és nyugodj meg, majd egyszer neked is lesz egy ilyened. - nem akartam, hogy Loretta rájöjjön, hogy róla van szó.
- Ott van melletted, igaz?
- Igen.
- Odaadod egy kicsit?
- Szó sem lehet róla. Holnap eljövünk és beszélhettek. 
- Rendben. Szeretlek Harry.
- Jól van Niall. Én is. Szia. 
Bontottam a kapcsolatot.
- Niall volt? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Igen.
- Mit szeretett volna?
- Csak szomorkodik egy kicsit. De majd felépül, ahogyan minden héten eljátssza.
- Mi a baja?
- Az, hogy egyedül van. Nem szeret szingli lenni. Ő tipikusan a kapcsolatban való életnek született. - motyogtam. Egyáltalán nem Ő volt, aki először beleszeretett Lori-ba, hiszen mióta megszülettem azóta táplálok érzéseket ebbe a csodálatos lányba, míg Ő egyszer meglátta és már szerette.
- Tudom, hogy érezheti most magát. - sóhajtott fel. - Amikor a szüleim elhagytak rá az a fél év szörnyű volt egyedül. Bianca megmentett.
Elcsendesült minden. Nem tudtam mit mondjak. Csak vezettem hazáig és leparkoltam, majd segítettem neki kiszállni az autóból.
- Hiányzik. Igaz? - kérdeztem meg halkan, amim mégis hangosnak tűnt a visszhangzó garázsban.
- Igen. Nagyon. Ha ő nincsen, akkor én belehülyültem volna a magányba! - magához húzott és ingembe engedte a könnyeit.
- Beszéljek vele? - kérdeztem meg és megsimogattam a fejét.
- Megtennéd? Én félek..mi van ha tényleg komolyan gondolta, hogy csak a baj van velem. - lehajtotta a fejét, amit én megemeltem a kezemmel.
- Beszélek vele holnap. Megígérem! - pusziltam homlokon.
Rossz volt látni, hogy könnyek ezrei gördülnek le arcán.
- Imádlak Harold! - ugrott a nyakamba.




A földön ülve, egy pár üveg bor mellett és a kínai kaják között ünnepeltük meg a ma történteket, miközben vicces történeket meséltünk az életünkből egymásnak. Nekem jóval több volt, mint neki. De amiket mondott, azok mind viccesek voltak.
Közelebb jött hozzám arrébb pakolva a kajás dobozokat és a szét nyitott térdeim közé befészkelte magát majd megcsókolt. Úgy éreztem a karjaim, amelyeken támaszkodok lassan felmondják a szolgálatot.
Hanyatt feküdtem a padlón és magamra húzta Lorettát. Úgy csókoltuk egymást, mintha az életünk múlna rajta.
Szeretem.
- Harold! Egyre kérlek...sose hagyjál el. - suttogta bele nyakhajlatomba.
- Soha!



A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez

2013. december 4., szerda

Kilencedik fejezet ~

- Csókolj meg! - suttogtam oda neki. Mire ő vigyorogva felém hajolt és már majdnem megcsókolt, amikor visszatért a nőverem.
- GEMMA! - kiáltottunk rá immáron ketten. Miután nővérem rájött, hogy igazán zavar bennünket eltűnt a lépcsőn.
- Most már megcsókolhatlak? - nézett rám édes, vigyorgó arccal. Szerettem, amikor ez a ragyogó mosoly csakis engem ajándékoz meg és azt is, ahogy a barna szemeivel az én zöldjeimet pásztázta. Aprót bólintottam, végül a puha, rózsaszínes ajkai rátaláltak a számra. Lassan toltam át nyelvemet szájába majd egy lassú tánc után elváltak ajkaink.
- Mit szólnál egy jó kis filmhez? - öleltem át.
- Harold még mielőtt elfelejtenéd a nővéred is itt van. De én benne vagyok egy hármas film nézésbe! - motyogta majd belebújt a kék színű köntösömbe.
Úgy döntöttem itt az ideje, hogy felmenjek és leordítsam Gemma fejét, hogy ki tudja mennyi ideje figyelt bennünket. Felbattyogtam a lépcsőn, átmentem a szobámon és kinyitottam a barna fa ajtót. Nővérem az ágy szélén ülve figyelte az egyik tv-ben játszódó sorozatot. Beléptem a televízió elé és kikapcsoltam.
- Hé..épp most jön a kedvenc részem!
- Nem érdekel jelenleg.- rántottam meg a vállamat és felé fordultam.
- Igazad van. Az előbb egy sokkal izgalmasabb műsort láttam odalent a kanapén. - vigyoráról simán le lehetett olvasni mennyire is találja viccesnek a dolgot.
- Gemma kérlek! Én sosem néztem végig, ahogy a barátoddal szeretkezel, de te egy perverz állat vagy és nem is tudom mennyit láttál abból a....szóval tudod jól miből. - rogytam le mellé az ágyra és csapkodni kezdtem a puha matracot.
- Harry megnyugodhatsz. Éppen akkor léptem be, amikor Loretta a nevedet sikította és tudtam mit is műveltek. Nem sok mindent láttam. Sajnos...- nézett rám és a kezemet megfogva nyugtatott meg.
- Többet inkább ne gyere péntekenként. - böktem ki végül.
- Egyáltalán? - húzta fel szemöldökét az egekbe.
- Majd csak ha előre egyeztetjük!
Szeretem a nővéremet és a vele együtt töltött időket is szeretem, de most van valaki aki mellől egyszerűen nem akarok elmozdulni.
- Akkor eléggé komoly ez az ügy közted és Lori között, igaz? - mosolygott rám szerényen.
- Hát. Remélem, hogy Ő is komolyan gondolja. - éreztem, ahogy arcom talán pirosasra változik.
- Harold Edward Styles, hiszen te szerelmes vagy! - ujjongott fel Gemma.
- Jaj istenem! Fogd már be azt a hatalmas szádat!
- Szóval szereted? - suttogta oda nekem.
- Azt hiszem...nem is tudom. - rántottam meg a vállamat és lehajtottam a fejemet.
Igen szeretem, de amit érzek az sokkal több holmi szeretetnél. Ilyet még sosem tapasztaltam.
- Amikor vele vagyok akkor remegve könyörgök még több közös időért, mint a heroin-függő az adagjáért, mert talán ő tett függővé engem, hiszen olyan nekem, mint a drog, amire szükségem van a nap minden percében és órájában. Kell a közelsége, az érintése, a mosolya, a hangja, arcának lágy vonásai, a szívének a dobbanásai, aminek hallgatása nélkül talán sosem tudnék nyugovóra térni, ami egyszerűen biztonságot nyújt számomra. Valójában az egész lénye nélkül nem tudnék már élni. - a szavak lassan hagyták el a számat, miközben a lila, bolyhos szőnyeget kémleltem megfeledkezve a mellettem ülő húgomról. Mikor rá kaptam a tekintetemet egy könnycsepp hullott végig a fehér bőrén amelyet a kezével hamar le is törölt.
- Öcsi..te szereted! - nyúlt el még egy zsebkendőért is. - Menj le hozzá. Hiszen már vagy egy negyed órája lent vár és inkább rád, mint rám! Én haza megyek. - simított bele göndör hajamba, majd puszit nyomott az arcomra. Kimentem a szobából és mielőtt visszamentem volna Lorihoz a mosdóba mentem.
Mióta elmondtam Gemma-nak mit is érzek a lent rám váró leányzó iránt a szívem hevesebben dobogott, mint általában. Ezek szerint én valóban szerelmes vagyok. Miért nem éreztem eddig még ilyet? Olyan csodás volt ez, ami uralkodott rajtam, hogy sosem akartam elengedni magamtól. Mindig ezt akartam érezni és csakis Ő iránta.
Jól van te nyálas, szerelmes a nőd odalent vár,szóval andalgás helyett inkább menjél már le! - ébresztett fel a belsőm és már kinyitottam is ki a fürdőajtót. Leszaladtam a lépcsőn. Loretta az ingemben csücsült a DVD-s polc előtt. Nem mentem oda hozzá. A lépcső legutolsó fokáról bámultam Őt. Haját a füle mögé tűrte, majd kivett egy dobozt. Elolvasta a tartalmat, majd inkább visszatolta. A követező viszont meggyőzte és kirakta az üvegasztalra. A szanaszét dobált ruhákat gondosan összehajtogatta és lerakta a fotelba. Mielőtt a konyhába ment volna leléptem a lépcsőről. Fejét felém kapta és mosollyal jutalmazott meg. Szívem - már ha ez lehetséges - még inkább verni kezdett.
- Göndörke mit szólsz a Kedves John-hoz? - kérdezte meg félénken, amilyennek még sosem láttam.
- Nekem tökéletes.
- Gemma szereti?
- Hazamegy!
- Miért? - lepődött meg hirtelen. Erre hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Mondjam azt neki, hogy "hát elmondtam neki, hogy mennyire beléd zúgtam. Ő pedig nem akar zavarni". Csak álltam ott, mint aki megdermedt. - Minden oké Harold? - aggodalmas képet vágott.
- Igen. Persze. - és ekkor a nővérem megjelent az ajtóban.
- Sziasztok szerelmesek! - röhögött be az ajtón.
És még én vagyok a fiatal és gyerekes?!
- Miért mész el? Felőlem maradhatsz! - szólt oda neki Loretta. Nővérem meglepetten nézett rá. Mondjuk úgy neki nem igen voltak barátai sem, hiszen nem volt egy barátkozós típus.
- Nem akarok zavarni. - hajtotta le a fejét.
- Nem zavarsz, mint ahogy azt nagyon jól láttad már..befejeztük. - pirult bele a mondatába a csodálatos leányzó.
- Maradok ha Harry-t sem zavarom! - magyarázta.
- Gemma te nem vagy eszednél. Felőlem is maradhatsz.
- Egy feltétellel maradok! - mutatta fel mutató ujját az egekbe. Megforgattam a szememet. Mikor még egy lakásban laktunk mindig ezt csinálta.
- Mi az a feltétel? - nevetett fel Loretta.
- Harry! El kell mondanod, amit odafent nekem elmondtál! - dobta le a táskáját. Nagyot nyeltem. Beszari vagyok. Tudom én ezt nagyon jól.
- Mit kell elmondanod? - ijedt meg hirtelen Lori.
- Magatokra hagylak titeket egy 10 percre, ameddig ezt elintézed öcskös. Addig felmentem átöltözni! - szívódott fel Gemm.
- Nos? - huppant le a fotel karfájára Loretta.
- Hát. Szóval. Előre szólok lehetséges, hogy irtó gáznak fogod ítélni, amit mondok és tényleg elhúzol innen a jó büdös francba. De jobb lenne, ha tényleg elmondanám...- húztam az időt.
- Hazza. Nem akarok elmenni tőled, akármiről is legyen szó.
Nagy levegőt vettem és szívemet melengette az egyetlen mondata.
- Azt hiszem...én beléd szerettem. - inkább bámultam a lábamat, mintsem a gyönyörű mogyoróbarna szemeket. - Nem szeretnék nélküled eltölteni több reggelt, sem délutánt. Imádom a hangodat, ami melengeti és megmosolyogtatja a szívemet, a szemeidet, amelyek gyönyörűen csillognak, az érintéseidet, amikkel lázba hozol, a reggeli kómás mosolyodat, amivel mindig elvarázsolsz. Én csak szeretlek!
Nem mertem felnézni.


*Loretta szemszöge*

Csak ültem ledermedten a karfán, miközben az előttem álló göndör angyalka éppen szerelmet vallott. Visszhangzott bennem az összes szó, ami elhagyta a száját. Rekedtes hangja még inkább elvarázsolt és a tudat, hogy ezeket érzi irántam boldogsággal töltött el. A srác, akit egy hét alatt megszerettem.
Nem nézett fel rám. Vettem a bátorságomat és dübörgő szívvel elé sétáltam. Észre sem vett, csak akkor mikor már magamhoz öleltem. Karjával körbevette a derekamat és lágyan a hajamba puszilt. Sosem voltam a szavak embere, főleg nem akkor ha a szeretetről van szó. Engem sosem szerettek és én sosem tudtam milyen érzés valakit viszont szeretni.
- Nem szeretnék nélküled elaludni anélkül, hogy lopva rád nem pillantanék. Szeretném még látni az elpirult kis pofidat, akárhányszor csak valami számodra érdekeset teszek és szeretnék belebámulni a smaragdzöld szemeidbe miközben édesen mondod a nevemet. - motyogtam bele mellkasába. Karja erősebben szorított saját magához.
- Szóval...- elhalkult nem mondott mást.
- Igen? - emeltem fel fejemet és a szemeibe néztem. Még szebben ragyogtak mint eddig.
- Tehát te is szeretsz engem? - hunyta be szemét erősen, mintha félne a választól.
Csendben maradtam. Az életben csak neki mondtam eddig, hogy szeretem, de még sosem ennyire gyengéden, mint ahogyan most ez az egyetlen szó kiakart csúszni a számon.
- Harry! Én iszonyatosan szeretlek téged! - hangom megremegett, mégis lágyan csengett. Szeme kipattant, arcára féloldalas mosoly ült ki. Ujjaival végig simított az arcomon, amitől egész testem bizseregni kezdett. A kis pillangók pedig hihetetlenül csapkodtak. Hajamba állapodott meg a keze, fejét pedig egyre közelebb hozta az enyémhez. Csak pár centi választott el az ajkaitól és bármit megtettem volna, hogy birtokomba vehessem őket. Bámultam a szája vonulatát, ahogyan annak vége egy csöpp vigyorra kunkorodik.
- Akkor megnézzük a Kedves John-t, Gemmával vagy még állunk itt egy kicsit? - kérdezte, de eközben testét az enyémnek simította. Mintha ez lett volna a válasz.
- Vagy...csak hadd csókoljalak meg! - megbabonázott, ahogy szájával még beszélt is a gödröcskés mosolya mellett. Hangosan felnevetett, majd engedte, hogy birtokoljam száját. Érzékien simultunk egymásba. A szája tökéletes illett az enyémhez. Elváltunk egymástól de homlokunk még mindig összeért.
- Csinálok teát, meg magamnak vacsit! Ti meg egyétek meg egymást vacsorára! - jelent meg Gemma.
Kinevettem a nővérét. Már értem honnan ilyen vicces Harold, már amikor tényleg viccelődik és nem csak azt hiszi, hogy vicces volt, amiről beszélt.
- Én is éhes vagyok ám! - rohantam le Gemma-t.
- Oh! Harry-re? - kacsintott rám.
Ketten maradtunk a konyhában, míg Harold a filmmel vacakolt és a DVD-t próbálta beüzemelni.
Elpirultam a vörös leányzó kérdésére. Hajamat próbáltam pajzsként alkalmazni, de nem vált be. Észrevette pirosas pofimat.
- Tudod. Mivel Harry már régóta figyel téged már két hónapja rólad beszél. Minden áldott pénteken át kellett jönnöm, hogy megbeszélhesse velem te mit műveltél itt és milyen kedves voltál ott és stb. Nagyon beléd volt esve. Végül vette a bátorságot és elment a kávéházba. Tudta, hogy aznap te oda belépsz. Mondjuk arra nem számított, hogy nyakon önt forró kávéval, de a lényeg, hogy amikor meglátott, azt mondta sokkal rosszabb volt, mint mikor csak nézett.- mesélte miközben a bögrébe öntötte a vizet s azt mikróba tette.
- Miért? Talán csúnyább vagyok, mint ahonnan nézett? - támaszkodtam meg a pulton. Hangos nevetés volt az első válasza.
- Hülye vagy Loretta! Csodálatos vagy még így élőben is. Arról van szó, hogy Hazza a születése óta táplálja irántad az érzéseit, hiszen így vagyunk kódolva, de amikor találkozik is a személlyel az teljesen más, az leírhatatlan. Neked embernek mondjuk olyan érzés, mint amikor leugrasz a repülőből ejtőernyővel. Izgalmas mégis ijesztő, a szíved hevesen ver, az adrenalinod a magasban van és élvezed, hogy szabad vagy. Nos Ő melletted ugyanezeket érzi. - magyarázta lassan és áthatóan.
- Neked is meg van a párod már? - tettem fel a számomra teljesen fontos kérdést. Hisz olyan csodálatosan beszélt erről az érzésről.
- Meg! Nekem is meg van! Ashton-nak hívják a srácot és Ő annyira emberi, hogy az valami észveszejtő.
- Ashton Irwin? - kérdeztem vissza az első nevet, aki eszembe jutott.
- Igen. Honnan tudtad? - ráncolta össze homlokát mosolyogva.
- Két évvel idősebb nálam, így Ő két évvel hamarabb távozott az Árvaházból.
- Oh igen. Már majdnem elfelejtettem, hogy egy helyen éltetek egy darabig.
Elkészültünk a vacsorával és a teákkal is. Kezemben az angyalszárnyas,fehér bögrével huppantam le a göndör mellé a kanapéra. Hatalmas tenyerét a combomra simította, míg másikkal elnyúlt a kanapé végében fekvő pokrócért. Betakarta vele kettőnket. Gemma is leült mellénk de Ő nem kért a takaróból.
A bögréinkkel a kezünkben néztük végig a filmet. Fejemet Harold vállán pihentettem. Akárhányszor ránéztem Ő sosem a filmet nézte, hanem jóval inkább engem. Megmosolyogtam a pillanatot.


A filmnek vége lett. Gemma úgy döntött, hogy Ashton-nál tölti az éjszakát, ha már megnézte a romantikus filmet velünk.
- Kiülünk az erkélyre? - kérdeztem meg, miközben fejemet Hazza ölében pihentettem. Hajammal játszott.
- Miért?
- Szeretem nézni veled a csillagokat! Tetszenek a történetek, amiket mesélsz. - vigyorogtam rá boldogan. Igen ez az ami eddig gyökerestül hiányzott az életemből. A boldogság. Az érzelmes. A szeretet.

Ki feküdtünk a hintaágyba magunkkal hozva a pokrócot. Hideg volt a londoni est. Csípősen hideg.
- Melyik sztorit szeretnéd hallani? - fordította felém a fejét.
- Akármelyiket. - rántottam meg vállamat.
- Akkor elmesélem neked a megszületésemet, hisz az úgyis egy érdekes történet.
- Na hadd halljam!
- Anyukám, Anne és édesapám, Des egypár voltak. Emberi párok. Nem csillagok, nem angyalok..pusztán emberek. Tökéletes adottságokkal. Des-től van Gemma is, ugyanolyan úton jöttünk létre, mint mondjuk te. Ám egyik reggel nem otthon ébredtünk hárman, apa nélkül. - magyarázta. - Hunyd le a szemed!
Úgy tettem,ahogy mondta lehunytam.
- Képzelj el egy helyet, ahol minden tiszta és tökéletes. Az ég tiszta kék, a nap pedig erősen süt. Meleg az időjárás és nem ilyen hideg. Felébredsz egy luxus helyen. Kinézel a hatalmas üvegajtón, ahol ott áll egy kibaszott nagy medence. A házat körülölelik a dombok, virágokkal és dús zöld fűvel. A fákon mindenütt virágok vannak. De eközben fogalmad sincs mi folyik körülötted. Ekkor derült ki a fájó de mégis gyönyörű igazság. Anya félig angyal, hiszen az ő édesanyja is angyal volt. Hónapokba telt, míg hozzászoktunk a környezethez. Attól még persze ugyanúgy iskolába kellett járnom csak máshova. Olyan helyre, ahol mindenki olyasmi mint én.
- De akkor te is csak félig vagy angyal? - szaladt ki a számon.
- Nem. Én teljes egészében Angyal vagyok. - suttogta vissza. A levegőt láttam, ahogy kijön a szájából, hála a hidegnek. - Folytathatom? - kérdezte és hideg keze megtalálta az enyémeket, amelyek szintén nem voltak túl melegek. Ujjait gyengén az enyémek közé fűzte.
- Igen.
- Mindent kezdtem megszokni. Nem kellett túl sokat tanulni sem és mivel azt a keveset is jól végeztem hamar megkaptam, azt aki védelmeznem kellett. Ez pedig te voltál. Az elején sokat bénáztam. Furcsa volt, hogy míg én nézlek te nem látsz. Úgy éreztem magamat, mint James Bond! - nevetett fel és én is vele kacagtam. - Szóval onnantól kezdve egyre jobban megtetszettél. Ahogy bénáztál, ahogy nagy volt a szád vagy ahogy sírtál minden éjjel, miközben tudtodon kívül de velem beszélgettél, az esthajnal csillag képében. Jól esett, mikor azt mondtad én vagyok az egyetlen, akiben megbízol. Bár kissé őrültnek gondoltalak, hogy egy csillagnak ilyet mondasz. - hüvelykujjával kis köröket rajzolt a kézfejemre. Hasára gördültem.
- Nagyon tetszett ez a történet is. - pusziltam meg ajkait.
- Itt lesz az ideje aludni Angyalom! Ugyanis holnap én dolgozok. Neked pedig be kéne menned egyeztetni a terveket Horan-nel. - magyarázta de a simogatást nem hagyta abba.
- Rendben van. Amúgy is kezdtem átfagyni. - mosolyogtam fel rá.
Felkelt és már én is felültem volna, ha karját nem dugja be térdhajlatomhoz és nem simítja karját a hátamnak. Felemelt, olyan egyszerűen, mintha egy puha párna volnék. Beléptünk a melegbe és kezében velem de becsukta az erkélyajtót. A lépcsőkön lassabban sétált fel. Mintha csak azt akarta volna elérni, hogy a karjaiban aludjak el.

Immáron pizsamában feküdtünk a puha takarók között. Mellkasára vont. Hallgattam szívének édes dobogását, miközben simogatta a hátamat. A karjaiban még az alvás is könnyebben ment.

2013. november 24., vasárnap

Nyolcadik fejezet ~ +18

Felöltöztem Harry pólójába és felvettem egy franciabugyit, felhúztam a redőnyöket és leültünk az ágyra.
- Mutatok neked pár kis kori videót. - vette elő az egyik szekrényből a kazettákat.
Leguggolt a lejátszó elé és beletette a kis CD-t, perceken belül egy kis világos barna fiú mosolygott a kamerába, aki a homokozóba csücsült a fején egy piros kendővel.
Megmosolyogtam Harold-ot. Nagyon aranyos volt, ahogy végig mosolygott a kamerát tartó valakire. Aztán megjelent egy idősebb lány, aki Gemma volt. Felismertem a kissé vöröses-barnás hajáról. Harry hanyatt feküdt a homokba és angyalt csinált. Felkuncogtam.
- Nagyon aranyos kis fiú voltál! - mondtam halkan, miközben rá néztem a mellettem ülő, már cseppet sem kis fiúra.
- Most már nem is vagyok aranyos? - mosolygott rám.
- De csak már nem vagy kisfiú. - magyaráztam ki magamat.
- Szóval aranyos vagyok:? - húzta fel a szemöldökét egy fél oldalas vigyor kíséretében.
- Az vagy. De inkább nézzük tovább. - fordultam vissza a tv felé.

A következő pillanatban Harry, Anne-el van egy csodálatos parkban, ahol mindenhol dús, zöld a fű és a rózsaszín, lila virágok borítanak mindent. A nap is ragyogóan süt, ami nem éppen vall a londoni időjárásra.
- Ez hol van? - kérdezősködtem és felhúztam a térdemet, hogy megpihentessem rajta a fejemet.
Hazza megállította a felvételt.
- Nos. Míg éjszaka az égen vagyunk csillagokként és figyeljük, akiket figyelnünk kell, addig nappal egy varázslatos helyen vagyunk, ami igazából nem a menny mert ez badarság és hülyeség, hanem csak egy kitalált helyen, ami itt van a Földön csak míg ti egy egyszerű parknak látjátok addig mi nálunk az kész luxus és ráadásul nem láttok bennünket, pedig gyakran ott voltam ám körülötted, csak éppen sosem láthattál.
- Ott voltál velem?
- Igen. Például, amikor randid volt Zaynnel és kiszöktetek sétálni egyet. - kivételesen nem volt feszült, hanem lazán kezelte a helyzetet.
- Oh.
Nem tudtam mit mondani. Szóval lehet többször is ott volt a közelemben én pedig még csak nem is láttam?


A videók végére teljesen elgémberedtem. Felkeltem az ágyról és megnyújtózkodtam. A fájó izmaim húzódtak, de kivételesen jól esett. Elindultam a szoba ajtóhoz.
- Hova mész? - szólalt meg a rekedtes hang mögöttem.
- A konyhába.
- Éhes vagy?
- Igen. Nagyon. - fogtam meg a hasamat. - Szóval ha abbahagyod a kérdezősködést, akkor lemegyek és csinálok pár szendvicset.
Hangosan kinevetett makacsságomon.
- Elviszlek vacsorázni. - kelt fel és kissé hezitálva de derekamra tette a kezeit.
- Engem?
Nem baszd meg a jó istent....
- Nem Loretta a szoba növényemmel beszélgetek. - röhögött ki jó hangosan. Kissé elpirultam, hogy elfelejtettem normálisan és ép ésszel gondolkozni a göndörke jelenlétében. - És most nem a kis kávézóba megyünk, hanem rendes étterembe viszlek.
- Komolyan? - örültem meg.
- Igen. Tényleg. Szóval öltözz ki kapsz egy másfél órát, addig én elmegyek az öltönyömért. - nyomott puszit a homlokomra, majd már el is tűnt.
Az ablakból figyeltem, ahogy eltűnik a Range Roverrel a naplementében.


- Fogalmam sincsen mit vegyek fel. Hiszen egy normális göncöm sincsen, amit luxus éttermekbe felvehetnék. Hülye vagy. Miért nem mondtad, hogy megfelel a kis kávézó is... - magamban beszélgettem. Nem vagyok éppen normális, de legalább nem volt túl nagy csend a nagy lakásban.
A szekrény mélyén megtaláltam a bőröndömet, amit felnyitottam és szerencsére megtaláltam benne egy csinosabb darabot, amit valami oknál fogva nem akasztottam ki a szekrénybe...és már meg is van az ok, amiért inkább hagytam a bőröndben. Ezt a ruhát Zayntől kaptam még pár évvel ezelőtt és azóta egyszer sem vettem fel, még a címke is rajta lóg. Még szép, hogy nem vettem fel, hisz nem jártunk olyan helyre, ahol elegáns holmit vehetek fel.

Ledobtam magamról a ruhát és bebújtam a zuhanykabinba. Fürdés közben észrevettem a tükörben a nyakamon lévő kisebb harapás foltokat. Nagyon élveztem, amit Harry csinált velem és még vagy ezerszer át szeretném vele élni.
A fürdés és hajszárítás után kisminkeltem magamat. Kissé göndör hajamat hagytam, hogy a vállamra omoljon így elfedve a pirosas nyomokat, amelyeket Harold hagyott maga után. Szememet egy kicsit kihúztam és szempillaspirállal segítettem a szempilláim hosszán is. A törölközőt magam köré tekerve hagytam el a fürdőszobát. Halkan dúdoltam egy dalt, bár fogalmam sem volt melyik dal ez.
Felvettem a rám simuló fekete csipkés ruhát. A hossza a térdem felé ért. Lábamra egy fekete magassarkút vettem. Nyakamba pedig felakasztottam az egyetlen nyakláncomat, amit még anyámtól vettem el mielőtt árvaházba rakott volna. Egy csodálatos piros kő van benne, ami csillog. Nagyon tetszett és ez az egyetlen dolog, ami maradt nekem a "családomból".
Végig néztem magamon a tükörben. Sokkal jobban tetszett ez a szolidabb kinézet, mint amikor csak fehérneműben vonaglottam végig egy utcán. UNDORÍTÓ! Még mielőtt arcon köptem volna magamat gyorsan elfordultam a tükörtől. Letipegtem a lépcsőn és míg nem érkezett meg Harry készítettem magamnak egy bögre kávét. Kortyolgatás közben felfigyeltem a fényszórókra, aminek a fénye bevilágított egy kicsit a nappaliba. Izgalom fogott el. Biztos jó ez ruha? Mi van ha neki nem tetszik?
A bejárati ajtó lassan nyílt ki.
- Mehetünk hercegnőm? - jelent meg a fürtös a nappaliba, ahonnan még nem látta mi is van rajtam, hiszen a konyha pult mögött álltam.
- Igen. - hatalmasat nyeltem, majd leraktam a bögrét a pultra és kisétáltam egyenesen Harry elé.
Megfogta a bal kezemet és mint amikor táncolnak ez emberek a kis kapu alatt átforgatott, majd mikor újra vele szemben álltam rám mosolygott.
- Gyönyörű vagy! - suttogta és a háta mögött pihenő karját elém tartotta. - Ezt neked hoztam! - mutatott rá egy csokor fehér rózsára.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá és arcomat még a rák is megirigyelte volna.
Miután a növényt vázába tettük elindultunk. Harold kinyitotta előttem a Range Rover ajtaját.
Sosem voltam még olyan igazi, romantikus randin. Remélem semmi nem rontok el...

- Megérkeztünk! - állt le a motor egy szépen kivilágított puccos étteremnél.
- Mi oda komolyan bemegyünk? - kérdeztem meg remegő hangon.
- Igen. Ez nem csak egy egyszerű randi, ugyanis itt éppen egy céges buli van, mégpedig az én cégemnél, amiről már meséltem neked. Tudtam, hogyha megkérlek rá, hogy te legyél a párom ma éjjel visszautasítasz szóval...- lehajtotta a fejét.
Mesterien csinálta, hogy megsajnáljam de egyben haragudjak is rá.
- Harold Edward Styles szerinted mégis mit fognak szólni ahhoz, hogy a főnöküknek a nem is tudják kije egy luxus kurva?
Nem őt hibáztattam, hanem magamat. Ki akarná, hogy egy kurvával üljön le vacsorázni.
- Hé! - fogta meg a kezemet, ami eddig az ölemben pihent. - Egyáltalán nem vagy luxus kurva kezdjük itt, a másik pedig az, hogy gyönyörű vagy ma is és mindig. Nem is fog eszükbe jutni, hogy az utcán álltál eddig, jóval inkább arra fognak gondolni, hogy melyik cégnél lehetsz valami hatalmas ügyvezető és éppen ezért elintéztem neked, hogy mától a te neved alatt van a kis kávézó amiben megismerkedtünk. - mosolygott rám aranyosan. Megnyugtatott egy kicsit, hogy talán tényleg nem leszek ribancnak titulálva.
- Mit csináltál Harry? - kérdeztem vissza.
- Mától a kollégám vagy! Jobbat érdemelsz holmi pincérkedésnél! - szorongatta meg még jobban a kezemet. - Szóval üdvözöllek a Marketing Styles cégnél.- forgatta meg a szemeit én pedig kinevettem.
- Ennél jobb név nem jutott eszedbe mikor elnevezted a cégedet?
- Kérlek szépen ezt sem én találtam ki, hanem a drága nővérem. De most eljött az idő, hogy bemenjünk oda és mindenkinek megmutassam milyen csodálatos és okos barátnőm van, szóval próbálj meg nem sok hülyeséget beszélni. Vagy tudod, mit? Leszarom, hogy mennyi szarságot fogsz összevissza hordani, akkor is az enyém vagy!! - hajolt hozzám irtó közel, majd ajkát az enyémre nyomta és lassan megcsókolt. Kezét megpihentette a combomon én pedig ujjaimat a hajába fűztem. Imádtam a puha fürtöket. - Be kéne mennünk még mielőtt az egész éjszakát az autóban töltjük! - mormogott bele számba, majd egy mosollyal nyugtáztam, hogy igaza van. Harold kiszállt az autóból, majd az én felemre sétált és kitárta nekem az ajtót. Kezét felém nyújtotta ujjait pedig az enyémek közé fűzte.
Az étterem kapujában még megtorpant egy kicsit.
- Hogy nézek ki? - kérdezte meg nevetve.
Kicsit húztam még a nyakkendőjén és az általam széttúrt haját is megigazítottam.
- Tökéletesen! - mosolyogtam rá, majd beléptünk a zsúfolt terembe. Mindenütt beszélgető emberek, akik minket bámultak. Vagyis sokkal inkább Harry-t,, hiszen ő a főnökük.
- Azt elfelejtettem mondani, hogy még sosem láttak nővel! - súgta oda nekem.
Meglepődtem. Ezek szerint, akkor én vagyok az első akit a kollégák ismerni fognak úgy, mint Harry Edward Styles barátnője.

Egy frakkos férfi sétált tálcával a kezében, amiről Hazza leemelt két pezsgős poharat. Az egyiket mosolyogva a kezembe adta.
- Jó napot Mr. Styles! - állt meg előttünk egy dagadt, öltönyös, zsémbes fickó.
- Önnek is Mr. Weiber. - kezet ráztak, majd Harry rám nézett.
- Ki a kis hölgy?
- Ő itt Loretta Hells a barátnőm és az új kolléganője. - mutatott be. Kinyújtottam a kezemet és magabiztonságot színlelve megráztam az úr kezét.
- A nevem Mr. Weiber. - vigyorgott rám, bár inkább tűnt vicsornak. - Melyik cég az öné Miss Hells? - kortyolt bele a borába.
- Az enyém a Coffe&Fun. - bólogattam, miközben rápillantottam a mellettem álló göndörkére.
- Azzal aztán sok dolga lesz. Nehéz megy a szekere a kávéháznak. - mormogta a dagadt Weiber.
- Nem lesz egyszerű, de kell egy kis kihívás és szerintem egy fantasztikus főnökkel és egy jó ügyintézővel semmi sem lehetetlen. - magyaráztam. Harry álla körülbelül a földet súrolta.
- Ön nagyon okos és gyönyörű Miss Hells. Sok szerencsét. - rázott velem újra kezet, majd távozott.
- Te lenyeltél egy marketing szótárat drága? - nézett rám kerek szemekkel Harold.
- Nem. Csak szimplán sokat tudok erről a szakmáról. - rántottam meg a vállamat.
- Túl sokat. - nevetett fel. - Még a végén lelöksz a trónomról.
- Attól nem kell félned, megtarthatod a Marketing Styles céget. - emeltem ki erőteljesen a béna nevet.
- Nagyon vicces vagy. - bökte meg az orromat.
- Te meg hihetetlenül jól nézel ki öltönyben. - mértem végig rajta.
- Mintha eddig nem láttál volna ilyesmiben. - nevetett hangosan. Bár a lágy zene mellett és a sok beszélő ember mellett alig lehetett hallani. - Nekem most el kell mennem tárgyalok egy kicsit Mr. Bupert-tel. - nyomott puszit ajkamra majd eltűnt a tömegben.

Megfordultam, hogy felmérjem egy kicsit a terepet és megnézzem a festményeket a falon.
- Szépek nem? - állt meg mellettem egy szőke, hosszú hajú nálam olyan 4 évvel idősebb nő.
- De. Az összes az! - átslisszoltam a következő képhez, amin rózsaszínes virágok voltam belefestve egy fehér tálba. Az egyszerűsége tette fantasztikussá.
- A nevem Lauren Polis. - vigyorgott rám. Rózsaszín ajkai tökéletesen kiemelték a kék szemeit és a fehér bőrét.
- Loretta Hells. - válaszoltam vissza.
- Te vagy Mr. Styles nője? - vetette oda nekem félvállról.
- Igen. Én lennék.
- Akkor mégsem meleg. - nevetett fel hangosan. - Ne haragudj! Csak tudod innen nagyon sokan beakartunk neki vágódni, hiszen te aztán nagyon jól tudod, hogy mennyire csodálatos ember, de neki senki nem kellett. Soha. Egy nő sem. Te valamit nagyon jól csinálhatsz! Hol találkoztatok?
- Erm..egy kávézóban. - nem voltam túl bőbeszédű. De még éppen feldolgoztam a tényeket, hogy a fél cég beakart vágódni Harold-nál, akinek senki sem kellett.
- Ott ismerkedtetek meg? - kérdezősködött tovább.
- Igen.
- Hogyan?
- Rám borította a kávéját.
Ekkor megláttam az éppen felénk viharozó Harry-t.
- Jól mulatsz drágám? - lépett be a szőke elé.
-Egész jól. Épp most beszélgettem Lauren-nel. - mutattam rá a mögötte álló nőre.
- Üdvözöllek bulvár királynő. - nézett rá Harold a nőre. Jobb karjával derekamnál ölelt át.
- Mr. Styles. - válaszolta bunkón az eddig kedvesnek titulált nő.
- Mit keres maga itt? Szereti az ingyen kaját vagy valami szaftos sztori miatt ugrott be. Van egy rossz hírem egyikkel sem szolgálhatunk. - nem ismertem a göndörnek a bunkó oldalát, de tetszett, hogy szókimondó volt.
- Csak lassan a testtel. Úgy néz ki ön nem is annyira forró mint gondoltuk. Hiszen nője van, ráadásul nem is akármilyen, hanem egy jó kis baszni való tyúk, bár azt mi ott áll maga mellett aligha hívnám nőnek..jóval inkább cafkának nevezném. - a nő iszonyatosan nyugodt volt, ahogy engem szidott.
- Elnézést. - adtam át Harry-nek a pezsgős poharat és úgy döntöttem a mosdóba megbújok egy kicsit. Talán a könnyeimmel együtt.

*Harry szemszöge*
- Mit keres maga itt? Szereti az ingyen kaját vagy valami szaftos sztori miatt ugrott be. Van egy rossz hírem egyikkel sem szolgálhatunk. -közöltem a nővel, akit kiskorom óta ismerek és rühellek.
- Csak lassan a testtel. Úgy néz ki ön nem is annyira forró mint gondoltuk. Hiszen nője van, ráadásul nem is akármilyen, hanem egy jó kis baszni való tyúk, bár azt mi ott áll maga mellett aligha hívnám nőnek..jóval inkább cafkának nevezném. -  Lauren hozta a szokásos formáját és próbált tönkre tenni. De inkább bántott volna engem Lori helyett.
- Elnézést. - adta át nekem Loretta a  pezsgős poharát majd a női mosdó felé vette az irányt és kezét az orrához emelte.
- Ez most mire volt jó, mi? Menjen innen most azonnal és inkább csinálja azt, amit eddig feküdjön le magánál 10 évvel fiatalabb kisfiúkkal, hiszen azoknak úgyis bejönnek a maga fajta szar kavaró tyúkok! - csaptam le a mellettünk lévő asztalra a pezsgős poharat, majd szóltam egy biztonsági őrnek, aki kihajította Miss Polis-t.
A női mosdóhoz mentem. Kit érdekel, hogy női?
Ahogy beléptem halk hüppögést hallottam meg a második mosdóból.
- Loretta gyere ki onnan! - nyitottam volna ki az ajtót, de zárva volt.
- Mondtam én, hogy kurvának néznek.
- Hülyeség. Ez a nő már vagy 15 éves korom óta próbál tönkre tenni. Gyere ki! - dőltem neki az ajtónak.
- Nem akarok vissza menni oda! - fújta ki az orrát.
- Jó. Akkor haza megyünk!
- De még be sem fejezted a tárgyalásodat azzal a fickóval.
- Nagy ívbe szarom le az egészet. Csak gyere ki onnan és nyugodj meg. - próbáltam hatni rá egy kicsit. Inkább haza megyek és vele töltöm az időt, mintsem szarul érezze magát egész este egy fülkébe zárva.
Az ajtó lassan kattant egyet és az ajtó kinyílt. A sminkének semmi baja nem volt, bár a púderében a könnyeinek a nyoma igencsak meglátszott.
- Gyere ide! - tártam szét a karomat, mire ő a könnyes arcát a nyakkendőmbe fúrta. - Semmi baj nincsen! Csodálatos vagy. - nyomtam puszit a finom barack illatú hajába.
- Nem vagyok az. Te vagy az. - nézett fel rám. A könnyes tekintetétől a barna szemei még szebben csillogtak. Lassan felé hajoltam és csókot leheltem a sírástól kissé megduzzadt ajkára. Majd homlokomat az övének nyomtam. - Menjünk haza!
Ahogy kisétáltunk a mosdóból egyenesen a kijárat felé vettük az irányt.
- Harry! Loretta! - állt meg előttünk Niall öltönyben. Még sosem láttam így.
- Szia Niall! - öleltem át barátilag el nem engedve Loretta kezét.
- Uramisten Loretta, hogy te ma milyen csodálatos vagy! - bámult rá a szöszi a barátnőmre.
- Köszönöm. - vágott egy erőltetett mosolyt Lori.
- Hallom mától te vagy a főnököm Mrs. Hells. - mosolygott Niall.
- Igen. Én. - nézett rá Lori.
- Kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni, abból a lebujból.
- Megpróbálok mindent megtenni.- bólogatott immáron őszinte vigyorral a képén Lori.
- Mi éppen menni készültünk! - zavartam meg a beszélgetésünket.
- Tudod mit? - nézett rám édesen a mellettem álló csoda lány.
- Na mit? - vigyorogtam rá.
- Maradjunk még. - rántotta meg a vállát, amitől a haja csodálatosan leomlott a mellére.
Csak bólintottam egyet, ugyanis fejben éppen máshol jártam, amit valószínű ő is észrevett, hiszen kaján mosolyt villantott rám. Lassú zenét játszottak a kis színpadról.
- Szabad egy táncra? - kérdeztem meg miközben leguggoltam elé.
- Harold én nem tudok táncolni. - takarta el az arcát.
- Seggrázásban nagyon jó vagy a konyhában, szóval ez is menni fog. - keltem fel és elkaptam a kezét. Másik kezemmel átkaroltam a derekánál, míg ő a nyakamat ölelte körül. Lassan lépegettem a zene ütemére. Niall pedig a mellettünk lévő barna hajú lánnyal táncolt, akit nem ismertem. Csak bámultam Loretta gyönyörű barna szemeibe, míg ő az én szemembe bámult. Varázslatos volt. Kizártunk mindent és csak ketten voltunk a zsúfolt teremben. Csak Ő és Én. Fejét óvatosan a vállamra hajtotta, így még közelebb került hozzám. A dal vége felé újra felnézett rám és megcsókolt. Lassan de teljes erejéből. Egy érzelmi zuhatag tört rám.


- Most már hazamehetnénk! - Lori mosolya az ajkamba volt.
- Szerintem is! - bólintottam.
- Niall nekünk mennünk kell! De holnap bejövök és elmondom a terveimet a kávézóval. Remélem jó kis páros leszünk. - boxolt bele Loretta, Niall vállába. Ami nagyon viccesen nézett ki, hiszen egy csodálatos ruhába bújt nő és egy öltönybe bújt férfi éppen haverilag beszélik meg a céggel kapcsolatos dolgokat. Hiába az enyém a cég két éve ilyet még én sem láttam.
- Jó éjszakát gerlepár! - kiabált utánunk Nialler.
Ahogy kiléptünk hidegben Lori teste tiszta libabőr lett. Levettem magamról a zakómat és ráterítettem a vállára.



Hazaérve mindketten kissé fáradtak voltunk. Loretta lerúgta a cipőjét a zakómat pedig felakasztotta. Rögtön a nyakamba kapaszkodott és falni kezdte ajkaimat, miközben befele tolt a nappaliba. Fenekem huppant a kanapén, kezemet pedig derekára vezettem.
- Még a cipőmet sem vettem le. - nevettem bele szájába, mire ő is felkacagott és leszállt rólam. Lerúgtam a cipőmet és ledöntöttem a fehér kanapéra. Nyakát csókoltam meg és jóval magabiztosabbnak éreztem magamat, mint reggel. Loretta ujjai végig pattogtak az ingem gombjain majd a fehér anyagot ledobtam magamról. Kezét felvezette a mellkasomon, majd a madaras tetkóra nyomott egy puszit.
- Azt hiszem ez a kedvencem.  - mosolygott rá a két madárra.
- Nekem te vagy a kedvencem! - csókoltam meg.
Ujjammal megtaláltam a ruha cipzárját, amit lassan húztam le róla. Ott feküdt alattam fekete csipkés szettben a tangája közepén egy aranyos masni bújt meg, ugyanígy a melltartóján is. Hátához nyúltam és kerestem a melltartó kapcsát, mire ő nevetni kezdett.
- Harry...ennek elöl van a kapcsa. - vigyorgott és felhúzta a térdét, így már teljesen a lába közt feküdtem.
Kinevettem magamat, majd kipattintottam a kis fémet.
- Álljon meg a menet Mr. Styles. Magán túl sok a ruha. - nevetgélt és a hátamra döntött. Könyökömön támaszkodtam és figyeltem ahogy kigombolja a nadrág gombomat, majd lehúzza rólam a nadrágot a derekamtól ügyelve arra, hogy miközben tolja lefele végig simítsa a csípőmet, az ágyékomat, a combomat és a vádlimat is. Lassan visszamászott rám és csókkal birtokolta ajkamat. Lassan mozogni kezdett a még alsó nadrágban lévő férfiasságomon. Szájába nyögtem.
- Inkább vegyük le! - mormogtam a homlokomat pedig kezdte elborítani pár izzadság csepp. Mutató ujjamat a tanga szélébe akasztottam és lejjebb toltam, amit Loretta lerugdosott magáról. Rólam pedig a fogával leszedte a boxeremet. Az asztalról felkapta az óvszert és kivételesen hagytam, hogy ő húzza fel rám. Hanyatt fektettem, majd nyaka kényeztetése közben beletoltam magamat. Fejét hanyatt döntötte a díszpárnán, így még jobban hozzá fértem a nyakához. Ott hagytam neki egy lilás foltot, miközben ritmusosan mozgattam a csípőmet előre is hátra, így mozogva Lorettában.
- Baszd meg Harry! - kiáltott fel és körmét végig húzta a hátamon.
- Azon vagyok..- szuszogtam.
Egyre mélyebbre hatoltam és a nyögéseink is gyakrabban szólaltak fel. Loretta egyre jobban kezdett alattam ficeregni, miközben visszatartotta orgazmusát. Keze remegésben tört ki a kanapén pihenve. Ujjaimat belefűztem az ujjai közé, ő pedig erősen szorította meg azokat. Hatalmasat löktem rajta míg végül a nevemet sikítva elélvezett. Én is elélveztem attól, hogy éreztem, ahogy falai kitágulnak a farkam körül.
- Istenem. - tűrte el a hajamat, ami betapadt az izzadság cseppbe.- Te tudsz valami Harry.
- Én? Semmit. - ingattam a fejemet és megcsókoltam. - Csak annyit tudok, hogy szeretlek!
Halk nevetés hallatszott az ajtóból, mire ijedten mindketten odakaptuk a fejünket. Gemma állt az ajtóban egyenesen minket vizslatva.
- Sziasztok! - nevetett még hangosabban.
- Uramisten! - feküdtem rá még jobban Lori-ra, hátha akkor nem látja meg a nővérem a barátnőm meztelen testét. - Te mit keresel itt?
- Harry ma péntek van és tudod jól, hogy két hetente minden pénteken jövök hozzád. - leült az ágy szélére, mintha teljesen természetes lenne, hogy éppen a fenekemmel szemezik, ahogy Lorettán fekszek. - De ezek szerint elfelejtetted. - nevetgélt.
- Igen. El. De te meg elfelejtetted, hogy ez a dolog nem normális, miszerint itt ülsz, sőt kitudja mióta állsz ott nézve, ahogy én meg Loretta...szóval kérlek távozz innen. - küldtem el nővéremet aki távozott is.
Loretta arca nagyon piros volt és kellemetlenül érezte magát.
- Te jó ég! - kacagott fel zavarában.
- Ne haragudj ha összenyomtalak, de nem akartam, hogy Gemm lásson téged pucéran. - mentegetőztem és odadobtam neki az ingemet, hogy kapja magára, míg én felvettem az alsónadrágomat.
- Semmi baj. Még mindig jobb alattad lenni, mintsem meztelenül a nővéred előtt.
Eltűrtem egy hajtincsét. Szemei csodálatosan csillogtak.
- Csókolj meg! - suttogtam oda neki. Mire ő vigyorogva felém hajolt és már majdnem megcsókolt, amikor visszatért a nőverem.
- GEMMA! - kiáltottunk rá immáron ketten.




Következő rész 5 megjegyzéstől következik ;) Pez

2013. november 17., vasárnap

Hetedik fejezet~+18

A film végén erősen magához szorított. Lábainkat összekulcsolta, karját átvetette rajtam én pedig a meztelen mellkasával szemben aludtam el.


*Harry szemszöge*

Egy ideig figyeltem, ahogyan a vállamon aludt. Annyira csodálatos még így is, pedig most nem tesz semmit. Csak alszik. Barna hajához nyúltam és óvatosan megsimítottam. Szerencsére nem ébredt fel rá. Mi lett volna, ha nem ezt a lányt kell védelmeznem? Hiszen ő tökéletes! Hatalmas mázlim van vele. Figyeltem az arcvonását, ami hirtelen megváltozott. Arca eltorzult és megrázkódott rajtam. Nem tudtam mi a baj, inkább figyeltem tovább. Nyöszörgött. A víz pedig leverte.
- Hé! Loretta! Ébredj fel! - szóltam oda neki és egy kicsit meglökdöstem a vállánál fogva. Nagyokat szuszogva kelt fel hipergyorsan az ágyból. Körbe nézett és sírni kezdett, majd visszahuppant a párnák közé.
- Semmi baj. Csak egy rossz álom volt, bármi is legyen az! - pusziltam meg a kissé izzadt homlokát.
- Lejössz velem egy pohár vízért? - kérdezte meg remegő hanggal és szintén remegő kézzel.
- Persze.- mosolyogtam fel rá és kisegítettem az ágyból.
Lesétáltunk a lépcsőn, de Lori mindenhol felkapcsolta a lámpát. Talán ennyire fél a sötétben? Vagy csak az álom miatt..?
Leültem a konyhapultra és figyeltem, ahogy tölt magának egy kis vizet. Arca könnyes volt.
Idelépkedett hozzám és a mellkasomhoz bújt.
- Jobban vagy? - simítottam meg a hátát.
- Nem. - motyogta bele a pólómba.
- Mit álmodtál?
- Harry én erről nem szeretnék beszélni. - fejét lehajtotta. Sajnáltam. Bármi is az amiről álmodott fájt neki.
- Ha úgy gondolod, hogy elakarod nekem mondani, akkor majd nyugodtan elmondhatod. - megpusziltam az arcát és egy kis mosolygás jelent meg a kis pofiján.
- Azt kell mondjam jó veled lenni. - mondta álmoskás hangon. - Te olyan jó fiú vagy! - ölelt át jó erősen.
- Túl jó. - kuncogtam fel, mire ő felnézett és hangosan nevetni kezdett.
- Igen. Néha tényleg túl jó kis fiú vagy, de nekem tetszik. - arcán egy kis pirosság terült el.
Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Annyira szerettem megcsókolni, hogy az hihetetlen. Kezéből a poharat a pultra tette, de közben nem szüntette meg a csókot, majd a már üres kezét beletemette a hajamba. Imádtam, amikor ezt csinálja.
- Vissza megyünk aludni? - halk volt és nyugodt.
- Igen.
Leugrottam a pultról és a karjaimba emeltem, ő pedig a nyakamba kapaszkodott. Felvittem a lépcsőn és lassan az ágyra tettem. Be is takargattam. Majd én is befeküdtem és betakaróztam a saját takarómba.
- Harry. - fordult felém Loretta.
- Igen Angyalka?
- Nem aludhatnánk egy takaróba? - vakarta meg egy kicsit a szemét.
- Dehogynem. - motyogtam és lerúgtam a sajátomat a földre. Bebújtam mellé. Édesen hozzám bújt, jó erősen. Ujjait pedig összekulcsolta az enyémekkel.




*Loretta szemszöge*


Reggel hamarabb ébredtem fel, mint Harry és mivel a hűtőt üresen találtam úgy döntöttem bevásárolok, hogy mire felébred legyen neki reggelije. Felkaptam a melegítőnadrágomat és egy rózsaszín pólót, majd sportcipőbe bújtam és összecopfoztam a kissé kócos hajamat. Találtam egy fekete kosarat, majd cetlire kiírtam Harold-nak, hogy nem kell aggódnia nem szöktem meg...bár remélem nem ébred fel és akkor meglephetem egy kis bundás kenyérrel.

Kiléptem. A nap sütött, de nem volt észveszejtően meleg. Mondjuk mit várok reggel 6kor, hogy majd megfogok sülni?
Gyalog mentem el a legközelebbi kisboltig, ahol vettem kenyeret, tejet és egy kis tojást is, majd betértem a szokásos kis kávéházunkba, ahol megint a szöszi volt a pincér.
- Oh szia Loretta! De jó téged itt látni. - ugrotta át a pultot és megölelgetett.
- Hello Niall. - nevettem fel a hirtelen szeretet kitörésétől.
- A szokásost szeretnéd? - sétáltunk tovább együtt a pultig.
- Igen. De most elvitelre.
- Rendben, de most meg kell innod velem egy teát! - ajánlotta fel a pultnak könyökölve.
- Sietek! - mosolyogtam rá.
- Csak egy tea. Nem a kezedet kértem meg. - magyarázta teljesen komolyan.
- Jól van. - dobtam le a kosaramat a földre, majd vártam a teámra és a kávéimra.


- Ez a tea tényleg jó. - magyaráztam, ahogy belekortyoltam a zöld teámba.
- Mondtam én. Főleg egy ilyen csodálatos lánynak pontosan ilyen tea kell. - kacsintott rám.
Csak megráztam a fejemet.
- Lenne kedved velem eljönni holnap este színházba? - kérdezte meg kissé félénkebben.
- Kettesben vagy jöhet Harry is? - kérdeztem meg.
Már el is felejtettem milyen jól állt Haroldon az öltöny. Napok óta csak farmerbe láttam vagy alsónadrágba. Persze az alsónadrágos dolog látvány hihetetlenül tetszett.
- Kettesben gondoltam.
- Hát. Nem tudom. Meg kell beszélnem Harry-vel. - magyaráztam és újra kortyoltam a teámból.
- Miért? Ő az apád? - nevetett fel hangosan Niall
- Nem. - röhögtem én is.
- Akkor miért kell tőle elkéretőznöd? Csak gyere el velem randizni és kész.
- Még meglátjuk.- sóhajtottam fel. - De most mennem kell Nialler. Finom volt a tea és köszönöm a kávékat.
- Várlak holnap is! - hajolt hozzám közelebb, szinte csók közel.
- Rendben. - hajoltam le a kosárért és beledobtam a kávés műanyag dobozokat. - Legyen szép napod!

Miután hazaértem nyugtáztam magamban, hogy a kis fürtös még mindig alszik. Neki kezdtem a reggeli készítésnek. Bekapcsoltam a rádiót és rázni kezdtem a fenekemet a Little Mix egyik számára, miközben halkan dúdoltam a dalt.


*Harry szemszöge*

Felébredve észrevettem, hogy Loretta nincsen mellettem. Kikászálódtam az ágyból és leszaladtam a lépcsőn, majd a konyha ajtóba érve láttam, ahogy éppen egy pörgős zenére riszálja a hátsóját, miközben a fakanálba énekelget. Neki dőltem az ajtófélfának és figyeltem, amit csinál. Ez a lány tényleg bolond. Halkan nevetni kezdtem mire ő megfordult és ijedt, piros arccal bámult rám.
- Táncikálós jó reggelt. - nevettem fel kissé még kómásan és odaléptem hozzá. Nekitoltam a pultnak és megcsókoltam.
- Te mióta állsz ott? - motyogta bele a számba.
- Elég régóta, hogy tudjam nagyon jó feneked van.
Elpirult és inkább megfordult. Fejemet a vállába temettem, kezemet pedig a hasán kulcsoltam össze.
- Nagyon finomak az illatok!
- Igen. De neked még aludnod kéne és nekem az ágyba kéne vinnem a reggelit. Tudod most mindent elrontottál! - játszotta meg a duzzogó kislányt egy apró mosollyal a szája sarkában.
- Rossz fiú voltam? - húztam fel a szemöldökömet.
- Igen. Meg kéne büntesselek! - csapkodta meg a bal kezét a jobb kezében lévő fakanállal.
- Na gyerünk! - emeltem fel a karomat. Mire ő neki futásból hozzám futott. Én is futni kezdtem.
Elbújtam a kanapén és egy ideig észre sem vett ám amikor megtalált rögtön rám ugrott és csikálni kezdett.
- Elég! Kérlek hagyd abba! - nevettem hangosan miközben a kezét próbáltam letolni a derekamról.
- Nem. - röhögött velem együtt.
Vettem egy nagy levegőt és fordítottam a helyzetünkön, mire Loretta hatalmasat huppant a szőnyegen.
- Ugye nem fájt? - még mindig nevettem de már csikizni kezdtem a nyakát.
- Ott ne!!! - sikított fel hangosan, miközben nevetgélt.
- Miért ne? - cinkeltem.
- Ott nagyon érzékeny vagyok. - kuncogott.
Kezemmel megtámaszkodtam a két válla felett, miközben a derekán ültem. Remélem nem nyomom össze. Még mindig nevetett. Csodálatos volt a mosolya. Felemelte a fejét és kezével a nyakam után kapott. Lehúzott magához és vadul megcsókolt. Nem bírtam tartani magamat és ráhullottam óvatosan. Csak feküdtem a lába között miközben smároltunk. Az alvós alsóm pedig kezdett kényelmetlen lenni.
- Basszus a reggeli! - kiáltottam fel váltás képp. Mire felpattantunk és kiszaladtunk a konyhába.
- Én elmegyek fürdeni, amíg te átöltözöl oké? - mosolygott rám miközben megterítette az asztalt.
Csak bólintottam, mire ő kitáncolt az ajtón.

Harry lassan a nadrágod szét fog robbanni és ha ezzel nem kezdesz valamit, akkor szépen lassan megfogsz őrülni. Szóval lepd meg a kádban! 
A kisördög a fejemben annyira megőrjített, hogy tettem amit mondott. Felsétáltam a lépcsőn és megálltam a fürdőajtónál. Bekopogtam, mire a vízcsobogás abba maradt.
- Igen? - hallottam meg a csodásan csengő hangot bentről.
- Bejöhetek? - a hangom nagyon rekedt volt.
- Be.
Beléptem. Megfordultam és azonnal rájöttem, hogy nagy hülye vagyok.
- Mit szeretnél? - mosolygott rám fel.
- Csak..Izé..Fürdünk együtt?
- Megint? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Igen. Akkor spórolunk a vízzel is, meg ilyenek. - habogtam össze-vissza. Levettem magamról a pólómat és nagy levegőt véve most már az alsónadrágomtól is megszabadultam és a vízbe léptem.
- Meglepetést okoztál Hazz. Most már semmilyen ruha nincsen rajtad. - jött hozzám nagyon nagyon nagyon közel. Kezét a nyakamtól végig vezette az ágyékomig, majd ott megállt és a hajamnál fogva magához húzott.
Megcsókoltam lassan és szenvedélyesen. Nyelvemet átcsúsztattam szájába és simogattam vele a szájpadlását, mire felnyögött. Kezével tapogatózni kezdett a víz alatt még végre megtalálta amit keresett. Kezével átfogta a farkamat és verni kezdte. Hangosan sóhajtottam fel.
- Á...állj meg! - szóltam rá nehézkesen, ő pedig elengedett és értetlenül nézett rám.- Menjünk be a szobába! - hadartam, majd karommal alá nyúltam és kezembe vettem Lorettát. Ahogy a meztelen, vizes teste hozzám ért már attól majdnem robbantam.
Ledobtam az ágyra, majd bezártam az ajtót és hozzá sétáltam. Lefeküdtem az ágyra. Lori pedig felkelt és besötétítette a szobát.
- Így nem fogod kellemetlenül érezni magad. - mosolygott rám.
A teljes sötétségbe egyszer csak egy testet éreztem meg magamon. Egy meztelen női testet. A haja csikizte a mellkasomat és a nyakamat, amitől még jobban verni kezdett a szívem. Megfogta a kezemet és fenekére tette azokat. Jó béna vagy Harold, hogy nem tudod magadtól! 
Csókot hagyott először a nyakamon, majd a mellbimbómon, a hasamon az ágyékomon.
- Nyugi. - suttogtam magamnak halkan. Loretta felnézett rám és felmászott az arcomhoz.
- Minden rendben van? - kérdezte meg aggódva.
- Béna vagyok. - kellemetlenül éreztem magamat.
- Nem vagy az. - mosolya megnyugtatott és megcsókoltam, majd ajka újabb felfedező útra tért. A szememet lehunytam és egyszer csak az száját olyan helye éreztem meg, ahol még a legszebb álmomban sem gondoltam volna. Körbevette a péniszemet.
- Te szent isten. - kaptam bele tenyerem közé a lepedőt.


*Loretta szemszöge*

Hangosan nyögött fel, miközben kényeztettem. Olyan érzésem volt, hogy a lepedőt már hiába akarnánk kivasalni, azt amit Ő odagyűrt már nem lehet. Harry farka megremegett a számba és beleélvezett. Gyorsan lenyeltem és felmásztam hozzá.
- Te jó ég! Mit műveltél vele.- szuszogott erősen. Csak megrántottam a vállamat, cserébe egy ragyogó mosolyt kaptam vissza, amit még a sötétben is látni lehetett a ragyogóan fehér fogaitól. Majd megcsókolt. Fordított a helyzetünkön. Homlokát nekem nyomta.
- Csak szólj ha valamit elrontok! - motyogta lehunyt szemekkel.
- Nem fogod elrontani! - nyugtattam meg.
Kezét végig vezette a derekamon, miközben a nyakamat csókolgatta és harapdálta. Markába vette az egyik mellemet és lassan szorongatni kezdte. Végül leért a kívánt célhoz. Ujját nekiszorította a csiklómnak, mire egy kicsit felnyögtem. Lassan mozgatta az ujjait és csak fokozatosan növelte a tempót. Közben végig az arcomat figyelte, amitől még jobban felizgatott a dolog. Egyik ujját belém vezette, majd még egyet.
Ki és be tolta nekem és nem volt rossz, sőt igazán jól csinálta. Percek után az ujja köré élveztem. Mellém dobta le magát miközben én próbáltam egyenlíteni a légzésemet.
- Jó voltam? - kérdezte kissé aggódva.
- Szerinted? - mosolyogtam fel rá.
Elvigyorodott én pedig rámásztam meztelen testére. Puszit nyomtam a szájára, majd felfedező útra indultam a testén. Mellkasa gyorsabban mozgott fel és le, majd visszamásztam és megcsókoltam.
- Van itt egy kis meglepetés! - súgtam oda neki. Szemöldökét ráncolta. - Vettem valamit reggel, amire szükségünk lesz. - kacsintottam rá és leszaladtam a kosárhoz. Kikaptam belőle a kis dobozkát és visszarohantam a sötét szobába. Felmutattam neki az óvszeres csomagot, majd felült.
- Légyszíves fordulj el, amíg ezt felveszem.
Lesütötte a szemét. Nem értem miért ilyen kis szégyenlős, hiszen az előbb még a számba volt. Na de mindegy.
- Megfordulhatsz. - mondta rekedtes hangom.
Ahogy átfordultam már az ágyon feküdt. Lassan mellé feküdtem.
- Te vagy felül Harold! - nevettem fel, mire feltápászkodott.
Miközben csókolni kezdett lassan belém vezette magát. Nagyon lassan. Felsóhajtott, ahogy teljesen belém került, majd kijjebb húzta magát belőlem. Kezemet a hátára helyeztem, lábamat pedig összekulcsoltam mögötte, hogy mélyebben belém kerülhessen.
- Uramisten! Basszus. - adta át magát az érzésnek.
Izzadt testünk, ahogy összeért iszonyatosan élveztem. Nagyon lassan és szenvedélyesen csinálta. Így még sosem voltam együtt senkivel. Végre nem szexeltem, hanem szeretkeztem.
Egy idő után egyre többször nyögtünk föl és Harry is egyre keményebben tolta nekem a csípőjét.
- Loretta!!! - kiáltott fel amikor elélvezett. Ahogy kimondta a nevemet az én orgazmusom is előtört.
Kihúzta magát belőlem és mellém feküdt. Csak bámulta a plafont. Én pedig úgy mosolyogtam, mint egy idióta.
- Hát ez nagyon jó volt. - szólalt fel, majd kezével értem nyúlt és magára húzott. - Köszönöm, hogy itt vagy nekem. Tudod én nagyon szeretlek. - suttogta halkan a félhomályban.
- Én is téged. Nagyon! De van egy kis gond.
- Micsoda? Nehogy, azt mondd, hogy ez neked csak ennyit jelentett, mert abba belehalok. - hangosabban beszélt a kezét pedig a kócos, immár kibontott és izzadt hajamba tette.
Jól esett, ahogy konkrétan szerelmet vallott nekem.
- Egy szóval sem akartam ilyet mondani Hazz. Csak annyit, hogy már tutira kihűlt a reggelink.Ugyanis két órával ezelőtt kezdtünk el pancsolni. - mutattam rá az órára.
- Hidd el leszarom a reggelit. - röhögött fel hangosan. Kiszállt alólam és elnyúlt a takaróért. - Visszafekhetsz, csak gondoltam betakarózunk, nehogy megfázzál.
Felnevettem.
- Harold. Idebent vagy 37 fokon ég minden. Ráadásul odakint is verőfényesen süt a nap,szóval kétlem, hogy fáznék.
- Csak fogd be azt a szép kis szádat és feküdj szépen ide. - rakta a kezét a mellkasára.
Tettem amire kért és visszatettem rá a testemet. Karja védelmezően fogott át.



Órákkal később ébredtem fel, még mindig Harry meztelen testén feküdve. Ahogy felnéztem szembe találtam magamat a mosolygó, zölden csillogó arccal.
- Szép jó reggelt! - köszöntött.
- Elaludtam? - kérdeztem meg kissé nyűgösen és még feljebb húztam a takarót.
- El. De nagyon aranyosan alszol. - simította meg az arcomat. - Még a nyálad is kifojt a mellkasomra. - nevetett fel.
Felnyüszögtem és felhúztam a fejemre a takarót.
- Hozok fel neked teát. - tett le maga mellé. Felvette egy új alsónadrágot és kiment a szobából.
Ahogy felakartam ülni iszonyatos izomlázat éreztem a combomban és az ágyékomban. Majd hatalmas vigyor terült el a képemen. Ő AZ ENYÉM!
- Itt a tea! Mit vigyorogsz mint a tejbe tök? - cuppantott puszit a homlokomra és az angyalos bögrét a kezembe adta.
Kortyoltam egyet a válasz előtt.
- Jó kedvem van. De innen ma nem lesz könnyű felkelnem. - hajtottam le a fejemet.
- Miért nem? - értetlenkedett.
- Mert mindenhol izomlázam van. - kuncogtam fel kínosan.
- Oh. Hát akkor kénytelenek leszünk egész nap az ágyban maradni. - csókolt meg.


Felöltöztem Harry pólójába és felvettem egy franciabugyit, felhúztam a redőnyöket és leültünk az ágyra.
- Mutatok neked pár kiskori videót. - vette elő az egyik szekrényből a kazettákat.



Az új részt 5 megjegyzéstől hozom :)) Pez

2013. november 13., szerda

Hatodik fejezet ~

Mielőtt elkezdeném szeretnék minden olvasót megkérni arra, hogy kövessen be twitteren https://twitter.com/Petra_Fulopp , instagrammon http://instagram.com/petrastagram_ és kérdezzetek sokat tőlem ask.fm-en http://ask.fm/fulopppetra :)
Na ennyit az önreklámozásról! :D Folytatódjon a sztori .... :)


- Nincs kedved sétálni egyet? - kérdeztem meg és egy, a copfból kiszabadult tincset a füle mögé tűrtem.
- Menjünk!
Még egy csókot nyomott az ajkamra mielőtt elengedett volna és felvette volna a cipőjét.


Egy ideig zsebre tettem a kezemet, hiszen fázott. Hiába akarta itt a nyílt sötét utcán megfogni a kezét nem mertem.
Ne legyél már pisis Styles! Nem vagy már óvodás. Nyúljál oda, fogd meg a kezét és soha ne engedd el! 
Kicsúsztattam a kezemet a zsebemből és elnyúltam a kezéért. Először óvatosan végig simítottam a kézfején, majd lassan belecsúsztattam az ujjaimat az ujjai közé ő pedig ráfűzte magát a kézfejemre. Rám nézett. Arca mosolyba fordult és kissé megcsillogott a szeme az utca fényein át.
- Ugye nem bánod? - kérdeztem meg halkan.
Reménykedtem benne, hogy nem mert egy szárnytollamat tutira elhagytam volna.
- Dehogy bánom!
Tovább sétáltunk mire elérkeztünk a dombhoz, ahová Loretta mindenképpen felakart menni. Lassan felsétáltunk. Leheveredtem a fűbe és intettem neki, hogy a mellkasomra feküdhet. Kissé megilletődött, majd rávetette a fejét a vállamra.
- Az ott Max! - mutattam fel a Holdra.
- Tessék? - kérdezett vissza és rám nézett.
- Minden Angyal egy csillag. A Hold a főnök, azaz Max. - magyaráztam el neki. Visszatette a fejét. - Neked van kedvenc csillagod?
Felült és az eget kezdte nézni. Forgolódott és keresett. Nem értettem mi a fenét művel.
- Mit csinálsz? - nevettem fel és felültem mellé.
- Nem találom. - makogta és még mindig nézelődött az égen.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Az esthajnal csillagot. Az a kedvencem. Te látod? - kérdezte meg aggódva.
- Nincsen már esthajnal csillag. Csak neked van! - mondtam rekedten és figyeltem a reakcióját, hogy vajon rájön-e miről beszélek.
- Hogy mi? Te...te voltál az a csillag? - úgy nézett rám, mintha mindjárt elájulna. Arca sápadtabbnak tűnt a holdfényben.
- Igen. Én voltam. - mosolyogtam rá.
- Tudtam! Annyira tudtam, hogyha a csillagoktól kívánok, akkor megkapom! - tette össze a kezét maga előtt. Hirtelen fogalmam sem volt róla miről beszél. Majd folytatta...- Tudod. Mikor első napomat töltöttem az árvaházban, akkor a csillagokat néztem az ablakból. Az egyetlen ami tetszett az pont az ablakommal szemben volt, egy fényes csillagocska, ami olyan volt mint a drágakő. Minden este beszélgettem vele, míg nem jött Bianca, mert utána már csak ritkán pillantottam rá. Azt kívántam, hogy egyszer az a csillag legyen az enyém és most megkaptam. Annyira tudtam! Hittem benne és most itt vagy! - döntött le a fűben. Olyan volt, mint egy izgatott lány, aki most megy először iskolába. Rám ült. Lábait a csípőmön kulcsolta össze. Kezemet kissé remegve, de derekára helyeztem. Csak néztük egymást egy darabig.
- Megcsókolhatlak? - kérdezte félve.
- Csak, hogy téged idézzelek, ezt nem kell megkérdezned. - suttogtam de ekkor már olyan közel volt, hogy a szájába beszéltem. Lassan és érzékien helyezte ajkát az én ajkaimra. Nyelvemet átcsúsztattam szájába és megsimogattam vele az ő nyelvét. Kezét belevezette a fürtjeimbe és keményen megmarkolta. Hüvelykujjammal simogattam a kezemet alatt pihenő édes derekat. Kellett nekem! Tényleg. Akartam. Itt és most...a fűben. Elhajolt, hogy levegőt vegyen.
- Most, hogy tartottam neked egy csillagász órát, hazamehetünk? - néztem rá, míg ő utoljára az égre pillantott, majd bólintott egyet. Felkeltem és odanyújtottam neki a kezemet, hogy felhúzzam. Elfogadta a segítségemet és lábra állt, majd átölelt. Mélyen beszívtam az édeskés illatát a pólójából, majd a hajából a kókuszos sampon illatot.



*Loretta szemszöge*

Annyira boldognak éreztem magam, mint még talán soha. Sőt. Soha nem éreztem még ennyire jól magamat. Nekem kellett Harry. Mindene. A haja, a szeme, a mosolya és a szüzessége is. Csak magamnak akartam. Nem osztozni rajta senkivel!
- Kérsz egy bögre teát mondjuk pirítóssal? - lépett elé mosolyogva a kis fürtös.
- Igen. Kérek szépen! - vigyorogtam vissza rá.
Úgy éreztem magam, mintha életemben először most lennék szerelmes.
Lehet, hogy amit Zayn iránt éreztem puszta vágy volt s nem is szerelem?
Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Váltogattam a műsorokat de nem volt egy érdekes sem. Reklám, top shop, híradó, spanyol szappanoperák.
- Találtál valami érdekeset? - támaszkodott meg Hazza a kanapé háttámlájának. Izmos karján kirajzolódtak az erek. Felnéztem rá és gyengéden megsimítottam kezét.
- Nem. Semmit. - ingattam meg a fejemet.
- Akkor csináljunk valami mást. - krákogott.
Felhúztam a szemöldökömet, ahogy bepattant mellém a kanapéra.
- Mégis mit szeretnél? - kapcsoltam ki a tv-t.
- Hát. Tudod szánalmasnak érzem magam, hogy míg te tudod...szóval kielégítettél én addig nem csináltam semmit. - hajtotta le a fejét.
- Említettem, hogy ez baj Harold? - kezemet álla alá tettem és a zöld szemei rám találtak.
- Hát nem mondtad. - gügyögte.
Lassan de magabiztosan hajolt felém és maga alá gyűrt. Akár a profik. Száját az enyémre nyomta és vadul csókolt. Meg is lepődtem. Hirtelen csúnya emlékek törtek fel bennem. Az ismeretlen férfiak, akik mindig vadul csókoltak meg, letépték rólam a fehérneműmet és egész éjjel csak dugtak, mit sem törődve azzal én mit szeretnék.
- Kérlek..hagyd abba! - nyöszörögtem ő pedig leugrott rólam.
Egy könny kicsordult a szememből. Ijedt arccal találtam magamat szembe.
- Nem akartam. Istenem mekkora egy fasz vagyok! - kiabált saját magával és kiment a nappaliból egyenesen az erkélyre.
Utána akartam menni és elmondani neki, hogy ez nem az ő hibája. De nem vitt rá a lélek sem. Fájt a tény, hogy mi van akkor ha én soha többé nem tudok majd, nyugodtan és romantikusan szexelni. Egy kurva vagyok. Mi tagadás!!
Negyed óra önsanyargatás után felkeltem és a pulcsimba megtöröltem a könnyes arcomat. A konyhába mentem, ahol már kihűlt a tea is és a pirítós is. Gyorsan benyomtam a gépbe két kenyeret, a teli bögréket pedig mikróba tettem. A már újra meleg vacsorával az erkélyhez mentem. Kinyitottam az ajtót.
Harry a hintaágyba ült. Előre-hátra lökdöste magát csukott szemmel.
- Hoztam kaját!
Ennyit tudtam kinyögni. A szánalmas nem a göndör, hanem én vagyok.
Zöld szemei engem pásztáztak.
- Jól vagy? - kérdezte meg aggódva.
- Igen és..nem a te hibád. - újra zápor eső indult a szememből.
- Ne sírj! - kelt fel.
A tálcát kiszedte a kezemből és letette az dohányzóasztalra. Átölelt. Szorosan és erősen. Könnyeim a fehér pólóját áztatták át.
- Nyugodj meg Angyalom! - hajamba temette a kezét, amitől végig futott rajtam a hideg.
- Kurva vagyok! Még mindig....- bőgtem és nyivákoltam.
- Nem vagy az! Egy csodálatos lány vagy aki hülyeségre kényszerült. De már nem vagy az! És mellettem nem is leszel soha! - suttogta, miközben arcomat a tenyerébe fogta. Annyira szépen csillogtak a szemei. Én pedig, olyannyira nem vagyok képes felfogni, hogy Ő itt van velem. Homlokát az enyémnek nyomta és becsukta a szemeit. Figyeltem az arcát. Mintha küzdött volna magával.
- El kell mondanom valamit! - motyogott magában.
Bólintottam neki és vártam. Elengedett és leült a hintaágyba, az ölébe vette az étellel és a teával teli tálcát. Leültem mellé és hallgattam. Vártam.
- Szóval...én azt, hiszem. Szeretlek..igen! Szeretlek! Nagyon. Egyszerűen megbolondulok, ha más hozzád ér! - a szavak az elején még akadozva hagyták el száját, majd egyre meg nyugodtabban és gyorsabban beszélt.
Hatalmas levegőt vettem. SZERET!
- Én.....én is téged Angyalka! - válaszoltam vissza neki és a világ legnagyobb adrenalin adagja áradt szét testemben. A kis pillangók a hasamban a szárnyaikkal olyan erősen csapkodtak, hogy féltem talán még én is repülni fogok.

Csipegetni kezdtük a vacsorát, miközben egymást bámultuk. Mintha mindkettőnk egy csoda lenne, pedig az egyetlen csoda az Ő volt és nem én.
- Nem fázol?
- De. Egy picit!
- Akkor itt az ideje bemenni. - derekamra helyezte a kezét és így sétáltunk be a meleg lakásba.

A közös zuhanyzás után - aminél semmi érdekes nem történt, csak pár csók váltás a víz alatt - következett a filmezés, amit szintén a zuhanya alatt beszéltünk meg.
- Akkor mit nézzünk? - csücsült le Harry a DVD-s szekrény elé.
- Nem is tudom! Rémálom az ELM utcában? - mutattam rá az egyik CD-re.
- Jézusom! Neked aztán vannak idegeid. - nevetett fel, majd kivette az általam választott filmet. Felmentünk a szobájába és bedőltünk a hatalmas francia ágyba. A ijesztő részeknél jobban hozzá bújtam Harold-hoz, aki nyugtató simogatást hagyott a hátamon.
A film végén erősen magához szorított. Lábainkat összekulcsolta, karját átvetette rajtam én pedig a meztelen mellkasával szemben aludtam el.




A következő rész 5 megjegyzés után következik ;) Pez

2013. november 11., hétfő

Ötödik fejezet~

Köszönöm szépen, hogy kitartóan olvastok, írtok megjegyzéseket és feliratkoztok! Osszátok meg a blogomat minél több helyen és hívjatok minél több emberkét, hogy olvassák! xx



Ahogy jött felfelé mindenhol csókot hagyott. A lábamon kezdte, majd az alsómon is hagyott egyet, az ágyékom volt a következő hely, ahol már éreztem a bizsergést, a hasamon tovább időzött el, végül a nyakamat puszilta meg a lila folton, az utolsó és végső pont persze az ajkam volt. Nem tudtam mit kezdjek a bennem kavargó érzésekkel. Ahogy a nyelve utat nyert a számba teljesen elfeledtette velem, azt amit amúgy tennem kéne.
- Magamra hagynál egy kicsit? - néztem rá, majd rám mosolygott és kilépett a zuhanyfülkéből. Magára csavarta az én kék törölközőmet, majd elhagyta a szobát. Üresen kongott a tér, nem hallottam a levegő vételét sem, csak azt, ahogy a vízsugár a kabinfülkére zubogott.
Szánalmas vagy! Miért nem érintetted meg? Hozzá sem értél jóformán...csak ő kényeztetett! Te meg élvezted, aminek örülhetsz. De mi lesz vele? Neki is vannak ám igényei! 
Arcomat a kezembe temettem.
- Szerencsétlen vagyok! - suttogtam oda magamnak.
Kiléptem a zuhany alól, majd a fogasra néztem. Se egy törölköző, se a kék köntösöm. Sőt, semmi sem volt amit magamra vehettem volna.
Loretta jól játszik és biztosra tudom, hogy ezt is jól kitervelte. Így nincsen sok választásom, mint egy szál pöcsben végig menni a folyosón a szobámig, ahol vagy ott lesz pucéran az ágyon vagy eldugja az összes boxeremet, hogy véletlenül se legyen rajtam valami.
Úgy döntöttem nem leszek beszari. Lenyomtam a kilincset és kiléptem. Kissé libabőrös lettem, hiszen már nem fűtött a benti pára. Végig mentem a folyosón. A szobám barna fa ajtaja be volt csukva.
Nyiss be! 
Hallgattam a belsőmre és kinyitottam az ajtót. Lori ott ült az ágyszélén az egyik ingembe és az ő francia
bugyijába.
- Mária krisztus! Azt hiszem, ezt nem gondoltam át. - kapta fel az egyik párnát és arcához emelte.
Aranyos volt nagyon is. Arca kissé piros lett és hanyatt dobta magát az ágyamon, arcán a barna díszpárnával.
- Szólj ha felöltöztél. - mormogta bele az anyagba.
Felnevettem, majd magamra kaptam egy alsónadrágot és egy fehér pólót.
- Azt, hiszem meg vagyok. - huppantam le mellé az ágyra.
Kínos csend állt be. Ő a plafont nézte én pedig Őt. Nem tudtam nem nézni. A haja szép ívben hullott rá a párnámra. Az ingem felső két gombja nem volt begombolva, így újra megpillanthattam a kulcs csontját. A fekete bugyi iszonyatosan szépen feszült a csípőjén.
- Iszunk egy teát? - nézett rám mosolyogva.
Tudtam. Tudtam, hogy észrevette, hogy bámulom.
- Igen.
- Megcsinálom.
- Együtt. Megcsináljuk együtt. - motyogtam és elnyúltam az ujjaiért.
Szégyenlősen megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a konyhába. Elővett két bögrét, mire az angyalosat megmosolyogta.
- Ihatok ebből?- kérdezte a szárnyakra mutatva.
Tétován bólogattam és vigyorogtam egyet, mire felcsendült a kapucsengő. Egymás után vagy ötször feküdt rá az ajtó előtt álló illető a gombra.
- Megyek már! - kiáltottam és magamra vettem a farmert ami a kanapén lógott.
Kitárva az ajtót nagyon meglepődtem, hiszen anyukám állt ott a nővéremmel.
- Anya? Gemma? Hát ti mit kerestek itt? - kérdeztem nyugtalanul.
- Nem látogathatjuk meg az idióta öcsémet csak úgy? - röhögött fel Gemm.
Megforgattam a szememet és szóltam, hogy kerüljenek beljebb, míg én elintézek valamit.
Sebesen szaladtam be a konyhába, ahol Lorettát a derekánál fogva elkaptam.
- Te jó ég? Mégis mi a fenét művelsz? - kérdezte nevetve a hirtelen közelségemtől.
- Itt. Van. Anya. És. Gemma. - szuszogtam. Arcáról lefagyott a csodálatos mosolya.
- Mit csináljak? - kérdezte ijedten.

- Fiam? Mi ez a finom illat? - lépett be anya a nappaliba, ami szembe volt a konyhával és ekkor meglátott engem, Lorival. Meglepetten figyelt és mosoly ült az arcán.
- Szia! - intett oda Loretta. A kezem még mindig a derekán pihent. Nem tudtunk megmozdulni. Kényes volt a szituáció mindkettőnknek, hiszen rajta az én ingem pihent, a haja még néhol vizes volt, akárcsak az enyém.
- Szia. Hát téged, hogy hívnak? - lépett anya közelebb hozzánk és besétált a konyhába.
- Loretta Hells. - nyújtotta oda kissé remegő kezét. Rámosolyogtam anyára, majd vissza a mellettem álló csodás lányra.
- Fiam. Miért nem meséltél arról, hogy barátnőd van? - korholt rám anyu. De ezennel olyan pipacs vörösre változtam, hogy azt leírni nem lehet.
- Anya. Ő....izé...szóval.
- Harold. Szóval te még nem meséltél a mamádnak rólam? - fordult felém vidáman Loretta. Nem értettem mit művel. De jobbnak láttam belemenni a játékba.
- Nem. Még nem. - ingattam meg a fejemet.
- A fia már sokat mesélt magáról és a nővéréről, Gemmáról. Esetleg ő is itt van? - kérdezte. Olyan volt, mint akinek tényleg meséltem volna. Ekkor belépett az emlegetett szamár.
- Gemma, kislányom gyere csak ide egy kicsit! - szólt oda neki anyu, mielőtt még a kanapéra ült volna.
- Oh. - mondta, ahogy ránk nézett.
- Gondolom te vagy Gemma! - nyújtotta oda a kezét Lori és kilépett a tenyerem alól.
- Igen. Te pedig....? - fogta meg nővérem az Ő kezét.
- Én pedig Loretta Hells.
- Öcsi? Te becsajoztál és nem is mesélted el nekem? - kócolta össze a hajamat az idióta nővérem.
- Nekünk most mennünk kell! Felöltöznénk. - kapta el a kezemet Loretta. Anya és Gemma mosolyogva bólogattak, miközben távoztunk.
Felbaktattunk a lépcsőn és becsukta mögöttünk Lori a szoba ajtót. Felkuncogott én meg nem értettem semmit.
- Most meg mi a fenét művelünk? - kérdeztem meg miközben próbáltam nem arra figyelni, hogy Loretta éppen megválni készül az ingemtől, ami rajta volt.
- Nyugodj meg. Mindent kézben tartok. A szüleid örülni fognak, hogy van valakid és különben is gáz lett volna azt kimagyaráznod, hogyha nem vagyok a barátnőd, akkor mégis mit keres itt a cuccom, miért vagyok az ingedben és miért fogdosol. - kapta le magáról véglegesen a fehér anyagot.
Igaza volt. Azt tényleg nehezebb lett volna kidumálni.
Előre hajolt a szekrénybe, nem volt rajta más csak a fekete franciabugyi és egy fekete egyszerű melltartó. Ahogy hajolt újra megakartam tapintani a derekát. De jobbnak láttam ha nem most jön rám a baszhatnék.
Felvett egy fehér pólót és egy farmert. A vizes haját összefogta, majd míg én az ágy szélén ültem a lábam közé állt, fejét lehajtotta és lágy csókot lehet számra.
- Mehetünk! - mondta bele ajkamba és kész, elvette az eszemet.
Ez a nő tud valamit.
Leszaladtunk a lépcsőn. Anya és Gemma valószínű rólunk beszéltek, hisz megérkezésünkkor nagy csend lepte be a lakást.
- Kértek egy bögre teát? - kérdezte meg Loretta, míg én elfoglaltam a helyet a kanapéval - és anyáékkal - szembeni fotelbe.
- Én elfogadnék egyet. - bólogatott vigyorogva anyuka, majd a nővérkém is bólogatott.
- Hazz? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Kérek szépen. Tudod, hogy szeretem igaz? - néztem rá. Talán egy kis flört belefér anyuék előtt is.
- Tudom. Forrón és édesen. - kacagott fel és Gemma is nevetni kezdett.
Loretta eltűnt a konyhában és előre féltem, hogy a család lefog támadni a kérdéseivel. Ami meg is történt.
- Harold, miért nem számoltál be arról, hogy találtál magadnak egy csodát? Hiszen ez a lány baromi kedves! - magyarázta anya.
- Nem tudom. Nem kérdeztétek, hogy van-e barátnőm.  - rántottam meg a vállamat.
- És mióta kamatyoltok öcsi? - húzogatta a szemöldökét Gemm. Néha úgy éreztem kettőnk közül Ő a fiatalabb és nem én.
- Hát. Pár napja költözött ide. - válaszoltam. Ezzel egy kicsit ugyan, titokzatos vagyok és nem árulok el semmit, mégis az igazat mondom és nem hazudok.
Loretta visszatért közénk. Kezében egy fém tálcát tartott rajta négy bögrével. Amint letette a kezébe vette a fehér, szárnyas bögrét és rám mosolygott.
- Hey. Te abból ihatsz? Nekem a múltkor rácsapott a kezemre, mert hozzá értem. - magyarázta Gemma.
Lori nevetni kezdett, mire a nővérem is felkacagott.
- Ő ihat belőle. - tettem rá a kezemet a térdére. Megakartam csókolni, de végül jobbnak láttam ha nem most teszem meg.


Jókat beszélgettünk. Míg anya a melóról kérdezgetett, addig Gemma és Loretta eltűnt a nővérem szobájába, ahol valószínű kínos sztorik is felmerültek a gyerekkoromból.
- Nos fiam. Mennünk kell. Holnap munkanap van és a nővérednek meg az egyetemen a helye.
- Rendben.
A nővérem és a barátnőm..aki most legalábbis a barátnőm. Röhögve sétáltak le a lépcsőn. Lori a hasát fogta a nevetéstől, míg Gemma könnyei folytak már.
- Mi ilyen vicces? - kérdezte meg anyu, de a lányok csak egymásra néztek és megint röhögtek egyet.
Gyönyörű volt, ahogyan nevetett. Még sosem láttam ennyire boldognak, mint most volt. Szabad volt, nem túl feszült és iszonyatosan aranyos. Ahogy szorongatta a nővérem kezét, mert egy levegőt akart venni, míg a tesóm egyszerűen átölelte.
- Hát Loretta. Nagyon örülök, hogy ilyen jó fej az öcsém barátnője! Csodás vagy és rohadt vicces.
- Gemma te pedig nem vagy normális! - kapta el a pólóját a nővéremnek.
Elköszöntek tőlünk, majd ránéztem Lori-ra, ahogy az ajtót becsuktam.
- Nos. Elmondanád min nevettetek? - kérdeztem rá tapintatosan a dologra.
- Gemma elmesélte a dolgokat, mikor mondtam neki, hogy tudom a kis titkodat. - célozgatott arra, hogy Angyal vagyok. - Elmondta, hogy a családod is az, meg stb...és, hogy...- kezdett volna bele de nevetni kezdett - hogy te azt hitted tudsz repülni és leugrottál az emeletes ágyról! - újra neveti kezdett.
 Olyan jó ízűen nevetett, hogy jó volt nézni. Én is vigyorogtam egyet.
- Nem tudtam, hogy attól még mert van két hatalmas szárnyam akkor majd nem tudok repülni. - magyaráztam és megöleltem.
Karját rávezette a hátamra és odarakta, ahol a szárnyam helye van.
- Annyira. Hihetetlen vagy! - beszélte bele a pólómba.
- Én? Inkább te. Olyan lazán és édesen viselkedtél velük, hogy lehet mától mindennap jönnek miattad. - nevettem fel, mire felemelte a fejét.
- Csókolj meg! - ajka édesen mondta ki ezt a két szót. Igaza van, hiszen én még nem igazán kezdeményeztem egyik csókunkat sem. Maximum könyörögtem egyet tőle.
Nyugi, ezt nem tudod elbaszni! 
Lehajtottam a fejemet és számat az ő szájához érintettem. Egy ideig csak gyötörtük egymás ajkát és semmi féle bejutást nem kezdeményeztem, végül ráharaptam alsó ajkára, mitől elnyílott és nyelvem a szájába került. Keringőt jártak, és tökéletes párt alkottak együtt a nyelveink. Levegő hiányában elhajoltam és levezető puszit nyomtam szájára.
Csak mosolygott rám. Nem mondott semmit, csak bámultuk egymást.
- Nincs kedved sétálni egyet? - kérdeztem meg és egy, a copfból kiszabadult tincsét a füle mögé tűrtem.
- Menjünk!
Még egy csókot nyomott az ajkamra mielőtt elengedett volna és felvette volna a cipőjét.



A következő rész 5 megjegyzés után következik! Iratkozzatok fel sokan és ajánljátok a blogomat a barátaitoknak és más Directionerek-nek :) Pez