12. fejezet

- Jó éjszakát foci királynő! - suttogta a fülembe a puha párnák között. Olyan közel volt, hogy éreztem a fürtjeit, ahogyan csikizték a nyakamat.
- Neked is meccs bajnok! - válaszoltam és egy utolsó csókot hintettem az ajkára.

A másnap reggel könnyen ment. Kikecmeregtem az ágyból és megmertem volna esküdni rá, hogy Harry már lelépett dolgozni és direkt nem keltett fel, hogy még pihenjek. Letotyogtam a lépcsőn, majd bekanyarodtam a konyhába, ahol egy kisebb szívinfarktust kaptam.

- Te jó ég!- kaptam oda kezemet a mellkasomra.

- Jó reggelt. Jól vagy? - mért végig rajtam a göndörke, miközben a kávéját szürcsölgette neki dőlve a pultnak.

- Azt hittem nem vagy már itthon és egyedül vagyok a lakásban. Azt hittem visszatért hozzám a rémálmom. - dörzsöltem meg egy kicsit szememet, hogy elhiggyem ez tényleg Harold. De tényleg ő volt. Kezdtem paranoiás lenni.

- Csináltam neked is kávét hercegnő és nyugodj meg ide többé nem jön vissza a te kis rémálmod. - kezembe nyomott egy fehér bögre kávét, miközben puszit nyomott a homlokomra.

Lehuppantam a bárszékre és lábamat lóbálva próbáltam gondolkodni. Pontosabban fogalmazva inkább csak merengtem a távolba a mellettem lévő ablakból, amikor két tenyér elkapta a vállamat, ami nem lehetett Harry-é, hiszen ugyanúgy a pultnál támaszkodott. Megpördültem a bárszéken és egy számomra ismeretlen sráccal találtam magamat szembe.

- Hát te meg ki vagy? - kérdeztem meg meglepődve. Fogalmam sem volt ki ő.

Harry mellé lépett, majd átkarolta.

- Drágaságom Ő itt Louis Tomlinson, akivel ma szarrá verünk titeket fociban. - vigyorgott rám édesen Harold.

- Oh. Loretta Hells vagyok. - nyújtottam felé a kezemet, mire ő vállat vont és megölelt inkább. Finom illata volt.

- Te vagy maga a pokol, igaz? - nézett rám csodálatosan kék szemeivel.

- Nem igazán értelek. - nevettem fel, mire szeme megcsillant.

- Hells a neved,ami poklot jelent, ráadásul iszonyatosan forró a bőröd. Bár a nevetésed csengése meggyőzött arról, hogy nem vagy ördög. Igazán angyalian csengett a kacagásod. - mosolygott rám teljes erőből. Kedves srác volt. Olyannak tűnt, aki igazán tudja hogyan kell bókolni és azt is, hogy hogy ne fogja be a száját.

- Fogd magad vissza Lou. Ő itt az enyém. - bökte oldalba Louist, Harry,majd elém állva a kis fürtös megcsókolt. Nem tartott sokáig,hisz engem egy kissé zavart, hogy nézőnk is van.

- Elmegyek fürdeni. - nevettem fel, ahogyan arrébb raktam egy kicsit a kis fürtösömet, hogy letudjak szállni a székről.

Már a lépcsőnél álltam, mikor Tomlinson utánam kiáltott.
- Csak utánad ne menjek! - hallottam, ahogy hangosan nevet.
Tényleg vicces egy srác.

Fürdés előtt még felhívtam Bianca-t, aki rögtön benne volt a meccsben. Látszik, hogy Harold abszolút nem tud rólam túl sokat, hisz pár évvel ezelőtt a férfi focicsapat tagja voltam..én voltam az egyetlen lány a csapatban. De megérte. Jó játékos voltam!
A fürdésem közepette rájöttem, hogy ma munkanap van. Harry mégis itthon pöffeszkedik. Nem mintha baj lett volna, hiszen örültem neki, hogy megint együtt tölthetünk egy napot.


Magamra vettem egy fekete rövidnadrágot és egy rózsaszínes trikót és felvettem a rejtegetett pink focicipőmet. Hajamat lófarokba kötöttem és készen álltam a nyereségre. Pár perccel később megszólalt a csengő és lerohantam a lépcsőn, hogy beengedjem barátnőmet.
- Én ide nyerni jöttem. - nevetett fel gonoszul, mikor Harry köszönteni akarta.
Komolyan vette a játékot..kicsit féltem, hogy túl komolyan.
Besétáltunk a konyhába, hogy csináljak egy kis limonádét.
- Ha ennyire jók lennének a focista lányok, ahogy te kinézel esküszöm nem hagytam volna abba a focit! - búgta fülembe Harry, miközben gyengéden átölelte a derekamat.
- Ne puncsolj. Nem hagylak nyerni.
- Nem puncsolok...inkább leveszlek a lábadról! - puszilt bele nyakamba, mire felkuncogtam.
Louis a mosdóban volt, Bianca pedig öltözött, tehát kettesben voltunk.
- Nem hagyom magamat olyan könnyen. - nevettem, miközben a vízbe öntöttem a citromlevet.
- Mibe fogadunk, hogy két percen belül nyerek és leveszlek a lábadról anélkül, hogy hozzád érnék? A csókomért fogsz könyörögni! - fordított maga felé.
- A fogadás királya lett a barátom. - nevettem fel, mire ő is mosolygott. - De ha annyira fogadni akarsz, mert tudod, hogy fociba ma úgyis veszítesz, hát legyen. Ha te nyered meg azt a két percet, akkor este azt csinálunk, amit te szeretnél és úgy, ahogyan te szeretnéd, ha én nyerem meg a két percet, akkor minden nekem kedvez az éjjel.
- Legyen. Indulhat a két perc?! - húzta magasra a szemöldökét, arcára pedig féloldalas mosolyt festett.
- Felőlem! Tudom türtőztetni magamat két percig. - rántottam meg a vállamat.
A mögötte lévő pultnak dőlt, ahogyan én is a mögöttem lévőnek. Csak bámultuk egymást. Óvatosan ajkába harapott, majd beletúrt a göndör fürtjeibe. Szívem azonnal többet dobbant a kelleténél. A kis kaput viszont az tette be, ahogyan a kék pólója aljához ért, majd egyszerű mozdulattal levette magáról. Pislogtam. Nem tudtam mit tenni. Az órára pillantottam és csalódnom kellett, még csak pár másodperc telt el, az égi csodámból. A mellette lévő pohárért nyúlt, amiben a már kész limonádé pihent. Szét akartam szedni, amiért még az is szexi volt, ahogyan kortyolt. Ha ő játszhat velem így,akkor én is vele, nem?
"Véletlenül" lelöktem a pulton pihenő, puha szalvétát, amely könnyen kelt szárnyra egyenesen a parkettára. Lassan hajoltam le érte,ügyelve arra, hogy Harold igenis lássa a formás fenekemet. Miután eme küldetést végre hajtottam, csillogó szemekkel vizsgálta tovább az arcomat, mire én felnevettem. Hajgumimért nyúltam és kibontottam a hajamat, így a fürtjeim leomlottak a vállamon. Még volt egy perünk. Nem adta fel. Nyerni akart. Ő is "véletlenül" mellkasára öntötte a maradék citromos levet, ami csodásan kelt útra egészen a nadrágja széléig, ahol teljesen eltűnt. Annyira lenyalnám róla! Nem akartam veszíteni. Már csak másodperceink voltak hátra. Szinte fájt, hogy nem érhetek hozzá a forró, puha, teletetovált bőrhöz, ami szinte csak úgy vonzott magához. Elkábított a napbarnított test és felé léptem. Meg kellett érintenem. Ujjaim lassan szántották végig bőrét, melyet libabőr kísért végig. A pillangón áthaladva felnéztem a szemébe, tenyere a derekamra vándorolt és még közelebb vont magához. A levegőt is kiszorította kettőnk közül.
- Már azt hittem tényleg nyersz és én megőrülök a látványodba. - suttogott immáron ajkaimra, majd nekem nyomta a rózsaszín ajkait és vadul téptük egymásét.
Megemelt és felültett a pultra. Ujjaimmal a hajába túrtam.


*Louis szemszöge*

Hamar végeztem a mosdóban, hiszen csak hajlakkoztam a hajat. Éppen szaladtam volna le a lépcsőn, vissza a konyhába, mikor meghallottam drága, jó barátom rekedtes hangját, amivel éppen az őrületbe akarta kergetni barátnőjét. De az csak tűrt és tűrt, nem törődve semmivel.
"Mibe fogadunk, hogy két percen belül nyerek és leveszlek a lábadról anélkül, hogy hozzád érnék? A csókomért fogsz könyörögni! " - hallottam meg Harold hangját. Tudta mit csinál. Tudta, hogy nyerni fog.
Kikukucskáltam és végig néztem az egész játékot. A göndör nagyon jól tudta, hogyan kell játszania ahhoz, hogy Loretta megőrüljön érte. De Lori is nagyon ügyes volt, sőt, ha én álltam volna előtte, akkor szerintem már az első pislogásnál a leányzót a pultra tettem volna.
Csak figyeltem, ahogy szépen lassan felfalják egymást. Már lekerült volna Lorettáról a trikója, amikor kinyitotta a szemét és lebuktam. Feltűnt neki, hogy figyelem őket. Elpirult és arrébb küldte Harry-t, aki zavartan fordult meg. Próbáltam elrejtőzni a fal mögé.
- Láttam Louis, hogy ott vagy! - hallottam meg Loretta édesen csengő hangját.
- Hát lebuktam. - emeltem fel a magasba a kezemet röhögve.
A barna hajú lány leugrott a pultról, s utoljára még nyomott egy csókot Harry ajkára, majd rákacsintott.
- Csak, hogy tudd lehet itt te nyertél, de garantálom, hogy a pályán nem ti fogtok. - szexin mondta és még bennem is felizzott valamit. Loretta felment Bianca-ért.
- Szerintem Harold te kurva szerencsés ember vagy. - magyaráztam miközben ittam egy kortyot a limonádéból.
- Miért is? - kérdezte úgy, mintha nem tudná miről is beszélek.
- Ez a nő tökéletes. Jó az alakja, vicces és ráadásul őrjítően szexi.
- Tomlinson! Kattanj le róla! - röhögött fel a legjobb barátom.
- Régen bezzeg osztoztunk a csajokon. - forgattam meg a szememet.
- Az nem osztozás, hogy én smároltam velük, te meg keményen megfektetted az összeset. - röhögött még mindig.
Harold olyan szintén védte magát a szex ellen, hogy hihetetlen volt. Pedig én mindent megpróbáltam. A világ legcsodásabb Angyalkáit vittem haza, hisz egy helyen laktunk, ám ha valamelyik egy csóknál többet akart Ő csak felkelt és elment sétálni. Nem kérdeztem tőle, hogy állt-e a farka mikor elment vagy csak szimplán asszexuális.
- Lorettával lefeküdtél már? - tettem fel a kérdésemet, mire ő krákogott egyet, majd még egyet. - Ez csak egy kérdés volt. Nem kell rögtön megfulladni. - nevettem fel.
- Igen. Le. - hajtotta le a fejét, mintha szégyellné.
- És miért csinálsz úgy, mint aki nyomban bőgni fog, mint egy menstruáló nő?!
- Nekem nem olyan egyszerű, mint neked. - emelte rám a tekintetét és éreztem egy kellemetlen beszélgetés fog következni.
- Ezt most, hogy érted? Sokat kell várni, amíg...tudod...át ÁLL a rendszer? - próbáltam óvatosabban fogalmazni, mégis lényegre akartam törni.
- Nem. Azzal nincsen problémám. - mosolyodott el egy kicsit de újra komoly lett az arca. - Félek, hogy nem vagyok elég jó, abban amit csinálok.
- Miért ne lennél jó?
- Nem tudom mit kell csinálnom. Mindig Loretta diktál és ez jó is így, de úgy érzem magam néha, mintha nem én lennék a pasi. Ő irányít..Ő rakja rá a kezemet a saját fenekére..Én meg be vagyok szarva. - végre kibukott belőle a lényeg.
- Nos. Én még nem voltam ilyen helyzetben ugye. Mert én mindig tökéletesen csinálom..- kezdtem bele de beleszólt.
- Attól, hogy magadat isteníted, attól még nekem nem lesz jobb. - kínosan nevetett fel.
- Ha nagyon komoly választ akarsz, akkor kérlek szépen, amikor ma este az van amit te akarsz legyél te a főnök. Ott fogd meg ahol te akarod, ott csókold ahol te akarod és ne hagyd, hogy fogdosson. Fogdosd először te. Mondanám, hogy kötözd ki de lehet, hogy mély sebeket tépnél fel Lorettában, szóval azt még hagyd ki inkább. - tudtam Lori múltjáról, hiszen én voltam Harry mellett, mikor ő csillagformában hallgatta, ahogy Loretta mesél neki. Fájdalmas, szívszaggató és undorító dolgokat, melyeket mások élveztek.
- Köszi Tomlinson. - ölelt át egy darabig.
Megérkeztem a lányok.
- Nem is mondtad Loretta, hogy buzik ellen fogunk játszani. - nevetett fel Bia, mire Lori vállba lökte.
- Nem is mondtad Harold, hogy két kis picsa ellen fogunk játszani.- vágtam vissza.
- Tomlinson. Ezt az után mondd, hogy tökön rúgtalak a labdával. - vigyorgott rám Loretta. Meglepődtem, hiszen eddig semmi jelét nem mutatta, hogy ő is tud pimaszul viselkedni.
Lassan kiértünk a puha fűre. Harry háza hatalmas volt, így az udvar szinte nagyobb volt, mint egy átlag focipálya.
- Mivel kevesen vagyunk nem lesz pontos kapus, aki amikor ott van kivédi.....- mondta Bianca határozottan.
- .... vagy nem védi ki és mi nyerünk! - fejeztem be a mondatot.
- Álmodozz csak Tomlinson! - kacsintott rám Loretta. Álmodozni fogok én! Csak nem a meccsről, hanem rólad! Szaladt ki majdnem a számon, de visszatartottam. Volt ebben a lányban valami, ami tényleg kellett minden férfinak. Már csak a látványa, olyat okozott a férfi szemnek, amit még a legdögösebb playboy címlaplány sem tudna elérni.


*Harry szemszöge*

Megkezdtük a játékot. Meglepve figyeltem, hogy a két lány tényleg nagyon tud játszani. Mégis 3-1-re álltunk és persze mi vezettünk Louissal. Aki minden erővel közelebb akart kerülni Lori-hoz. Már elég régóta ismerem a barátom ahhoz, hogy tudjam csak egy éjszakás kalandra kéne neki a barátnőm. Hiszen neki nem kellett sohasem a komoly kapcsolat. De ha kéne neki, akkor sem adnám neki azt aki az enyém.
Nagy merengésemben megfeledkeztem magamról és a játékról. A labda pedig felém repült és eltalált. Nem éppen egy kellemes helyen.
Megfogtam a sajgó pontot és eldőltem a puha fűbe.
Loretta a kezét az ajkához emelte és ijedten rohant felém.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Nem. Melyikőtök rúgott tökön? - összeszorítottam állkapcsomat, mintha ezzel nem fájna annyira.
- Én. - szorította össze a szemét Lori. - Ne haragudj.
- De legalább nem ment be a kapuba. - mosolyogtam fel fájóan.
Loretta végig simított az arcomon. Bár az ágyékom még mindig lüktetett feltápászkodtam.
- Mi lenne ha tartanánk egy 10 perc szünetet!? - szólalt fel Bianca.
- Felőlem. Úgyis nyerésre állunk! - magyarázta Tommo. Leültem a padra és töltöttem egy kis italt magamnak, amit nem én, hanem Loretta ivott meg.
- Ne haragudj. Tényleg nem akartalak megrúgni.
Kezemmel az ő kezéért nyúltam, majd az ölembe ültettem.
- Nem haragszom. Ez játék. Máskor is rúgtak már meg ott és még mindig élek. - kitűrtem az izzadt arcába tapadt hajszálakat.
- Lehet egy kérdésem? - nem pillantott rám, arca piroskássá változott.
- Kettő is. - vigyorogtam rá.
- Ugye ettől még működik? - láttam rajta, hogy tényleg egyre vörösebb lesz.
- Te még sosem rúgtál tökön senkit, igaz?
- Nem igazán. - rázta meg a fejét egy mosolyka kíséretében.
- Igen. Működni fog! Ha nem akkor majd segítesz rajta. - nevettem bele nyakába. Még így is finom volt az illata.
- Na már letelt a tíz perc, szóval ha abbahagytátok egymás szagolgatását és ha persze helyre jött a farkad Harry visszamehetnénk játszani. - lépett be elénk Bianca. - Nyerni akarok!
Felrángatta az ölemből Lorettát, aki röhögve pillantott rám vissza.



*Loretta szemszöge*
- Ne gondolj arra, hogy az a pasid és arra se, hogy a másik srác is kibaszottul szívdöglesztő. Alázzuk őket porig! - hajolt oda hozzám Bia.
Sosem adta fel. Még akkor sem amikor már rég veszített.

Az utolsó perceket játszottuk. Döntetlen volt az állás, amikor úgy döntöttem én akarom berúgni a nyertes gólt. Neki rohantam Louis, Haroldnak akarta passzolni a labdát de elvettem tőle és a kapura céloztam.....majd GÓL! El sem hittem, hogy tényleg nyertünk.
- Oh basszus Harry. Kicselezett egy lány! - rogyott le a fűbe Louis, miközben sírást szimulált.
Harold csak felnevetett.
- Legyőzött minket két lány. - huppant le Lou mellé a fűbe.

A két srác még a fűben fetrengett, míg mi összedobtunk pár szendvicset a konyhában. Amint kiértünk felültek.
- Mi nyerünk és mi csinálunk szendvicseket nektek! Szép. - nyomta a tányért Bianca, Louis kezébe.
- Szerintem jobban jártatok vele, hogy nem mi csináltuk őket! - harapott a szenvicsébe Lou.
Míg ezek ketten egymásnak szóltak vissza, addig én és Harold jókat nevettünk a két legjobb barátunkon.


- Nekem lassan mennem kell. Taylor már vár otthon. - magyarázta barátnőm és felkelt, hogy felmegy átöltözni.
- Arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy grill party-t valamelyik nap. Louis te is eljöhetnél, meg Bianca, meg az a pasija, aki péppé vert, vagyis én vertem péppé. - motyogta a barátom teli szájjal.
- Ez nem lenne rossz ötlet. - kontrázott rá Louis.
- Nekem meg mindegy. - rántottam meg a vállamat.
Kis félelem kapott el, ahogy eszembe jutott a nap, amikor minden megváltozott. Mikor szegény Harry-nek a fél arca vérzett. Szar nap volt az a nap, mégis a legcsodálatosabb volt nekem. De mi van akkor ha újra találkoznak és Tay megint neki esik a göndörömnek?! Akkor aztán minden mehet előröl.

Biancától elbúcsúztunk, majd Harry az órájára pillantott.
- Lori, be kell mennem a céghez. Egész nap nem voltam bent és megnézném a mai papírokat, amik elkészültek. - pattant fel mellőlem a barátom. - Louis! Te maradj itt addig és vigyázz rá! A vigyázni rá, nem azt jelenti, hogy amint kilépek ellopod a barátnőmet. - nevetett fel hangosan, miközben ujjal mutogatott Lou-ra.
- Egy ujjal sem érek hozzá ígérem. Maximum kettővel! - röhögött fel hangosan Tomlinson is.
Harold viccesen a hátára döntötte Louis, majd ráült.
- Srácok. Kérlek ne előttem éljétek ki a vágyaitokat! - takartam el a szememet viccesen, majd én is nevetgéltem egy kicsit.
- Szerintem simán csinálhatnánk egyszer hármasban. - adott ki nyögdécselő hangokat Louis a barátom alól.
- Mindenképpen. - poénkodtam.
Harry lezuhanyzott, majd belebújt az öltönyébe. A srác aki még pár perccel ezelőtt egy Nike, fehér térdnadrágban és egy kék pólóban focizott egy Nike cipőben, itt állt előttem fekete öltönyben, fehér ingben és egy pontosan megkötött fekete nyakkendőben.
- Siess haza. Tudod, hogy mi vár rád ma itthon! - kacsintottam rá az ajtóban.
- Nagyon jól tudom! Ma én mondom meg mit csinálunk.- vigyorgott rám.
- Kaphatok belőle ízelítőt, hogy mire gondoltál? - harapdáltam a számat.
Közelebb vont magához, majd megcsókolt és csókjával egyre lejjebb haladt egészen a nyakamig. Bőröm izzott és a gyomrom remegett, mintha csak egy hal úszkált volna körbe-körbe benne.
- Ha most nem állsz le, akkor nem engedlek bemenni dolgozni. - nevettem bele a következő csókjába.
Puszit hagyott a homlokomon majd ki sétált az ajtón.

- Nos mit csináljunk? - nézett rám Louis vizes hajjal.
Mindketten lezuhanyoztunk. Külön-külön persze.
- Mihez lenne kedved?
- Azt nem csinálhatjuk. -nevetett fel hangosan, amihez én is csatlakoztam.
- Mesélj a gyerekkorodról. - az enyém ugyanaz, mint Harry-é. Egymás mellett nőttünk fel. Nekem a mindenem. Bármennyire is buzisan hangzik. Nekem nincsenek szüleim, nekem nincsen olyan akire vigyázhatnék.
- Hogy-hogy nincsenek szüleid?
- Hát. A szüleim mindketten angyalok voltak, de nem kellettem nekik. Fiatalok voltak még egy kölyökhöz. Szóval otthagytak egy ajtó előtt, ami szimpatikus volt nekik. Ez pedig Anne ajtaja volt. Gemma akkor volt 12 éves, Harold 9 volt, ahogyan én is. Igazából iszonyatosan örülök, hogy ahhoz az ajtóhoz tettek le. Úgy neveltek mintha csak az övék lennék. Szüleimként tekintek Anne-re és Robin-ra. Harry pedig a bátyám, akit imádok!
- És Gemma?
- Gemma...- felnevetett egy kicsit. - Vele nem igazán voltam testvéries. 13 voltam amikor ő 16 és...én már akkor is jól néztem ki, Gem pedig már akkor gyönyörű volt. Szóval megdugtam.
Kinevettem. Nagyon könnyen beszélt erről a témáról.
- Min nevetsz? - mosolygott fel rám.
- Semmin. - ráztam meg a fejemet, mire ő vállat rántott még mindig nevetgélve.
- De ha jól tudom, neked is szülő mentes életed volt.
- Nagyon jól tudod. De kérlek erről ne beszéljünk. - néztem rá. Gyönyörűen csillogó kék szeme volt. Gyémántosan ragyogott.




Besötétedett. Harry hazaért, Louis pedig távozott, bár megígérte, hogy a héten még átnéz valamikor.
- Na milyen társaság volt a haverom? - sétáltunk át a konyhába.
- Jó. Nagyon jót beszélgettem vele. - magyaráztam. - Kérsz vacsorát?
- Nem. Nem vagyok éhes. - rázta meg a fejét.
Csak csend. Ennyi volt. Semmi más. Néztük egymást. Nem volt kínos, sokkal inkább jól eső. Melegséggel töltött el, hogy csak nézem.
- Annyira szeretlek. - csúszott ki a számon, mire közel lépett hozzám és gyengéden átölelt. Nem is kellett több.
Lassan kézen fogva vánszorogtunk át a nappali kanapéjához. Letoltam róla a zakóját, miközben az arcát figyeltem. Féloldalas mosoly pihent rajta. Ajkát már majdnem az enyémnek érintette.
- Ma én vagyok a főnök. - beszélte bele a számba. Rekedtes hangja belülről töltött meg élettel, és ahogy az keveredett a kijelentésével végig cikázott minden porcikámon.
- Akkor gyerünk Harry....- mosolyogtam bele ajkába.




A követkő rész 5 megjegyzéstől következik :) Pez .xx

11. fejezet

A földön ülve, egy pár üveg bor mellett és a kínai kaják között ünnepeltük meg a ma történteket, miközben vicces történeket meséltünk az életünkből egymásnak. Nekem jóval több volt, mint neki. De amiket mondott, azok mind viccesek voltak.
Közelebb jött hozzám arrébb pakolva a kajás dobozokat és a szét nyitott térdeim közé befészkelte magát majd megcsókolt. Úgy éreztem a karjaim, amelyeken támaszkodok lassan felmondják a szolgálatot.
Hanyatt feküdtem a padlón és magamra húzta Lorettát. Úgy csókoltuk egymást, mintha az életünk múlna rajta.
Szeretem.
- Harold! Egyre kérlek...sose hagyjál el. - suttogta bele nyakhajlatomba.
- Soha! - komolyan gondoltam ezt az egy szót. Jól éreztem magam mellette, még ha néha kellemetlen is volt számomra néhány szituáció.

Leszállt rólam és a pálcája közé tett pár szál tésztát.
- Min gondolkozol okoska? - bámult rám miközben feltápászkodtam ülő helyzetbe.
Mondjam el neki?
- Hát tudod...néha olyan furcsán érzem magam melletted. Eddig egy visszafogott, nőkre nem gerjedő srác voltam. Aztán most, hogy veled vagyok minden más. Nem bírok ki pillanatokat, hogy ne bámuljalak percekig és olyankor teljesen megőrjítesz, még akkor is ha csak alszol, fogat mosol vagy főzöl. Nem kell tegyél semmit sem, akkor is imádlak.
A dobozban lévő tésztákat bámultam. Még mindig egy nyúl vagy!!!! Legalább nézz már rá! - sugallta a belsőm és hallgattam rá. Felnéztem. Bámult rám. Kezében megállt a kis pálca, ami a dobozban pihent.
- Hallottam valamit Nialltől! - suttogta jóval inkább a tésztájának, mintsem nekem. Egy pillanatra sokkot kaptam. Mit mondhatott neki a szöszi, amit így akar közölni.
- Mégis mit? - hangom remegett.
- Te nem voltál boldog, míg én nem jöttem. Igaz, ez? - a barna szemei elkapták a tekintetemet. Elvesztem a mogyoróbarna tengerben.
- Igen...- motyogtam. Mosoly rajzolódott ki az arcán.
- És most boldog vagy? - még mindig engem fürkészett és nem hagyta, hogy megtörjem a szemkontaktust. Megbabonázott.
- Azt hiszem, igen. Az vagyok! Melletted megtaláltam a boldogságomat. - hangom visszatért a rendes kerékvágásba és egy mosoly terült el az arcomon.




*Loretta szemszöge*

Befeküdtünk az ágyba. Halkan dúdolt a fülembe és az édesen csengő, rekedtes hangjától a testemen végig futott a hideg. Ujja végig futott a csupasz karomon, majd vissza fel. Ezt az utat többször is megtette és minden egyes vonalnál libabőr kísérte végig a mozzanatait. Közelebb bújtam hozzá, így megérezve testének melegét. A dal amit dúdolt megrészegített. Közben végig éreztem a nyakam környékén a lélegzetét, amely melengette a bőrömet. Így akartam maradni! Örökre! Mellette!
- Ez melyik dal? - suttogtam oda felé.
- Fogalmam sincsen. Csak emlékszem erre a ritmusra. Ez a dal szólt, mikor leöntöttelek a kávéddal. - mormogta fülembe. Érdes és szerény hangja számomra hatalmas szívveréseket okozott. Megfordultam, hogy szembe találjam magam vele.
- Olyan érzésem van, mintha ez csak egy kibaszott álom lenne, amiből nem akarok sohasem felébredni. - arcomat a fehér pólójába rejtettem és beszívtam az illatát.
- De ez most a valóság és most mész az álomvilágba. Holnap pedig korán kelünk! - mosolygott rám. - Aludj szépen Angyalkám! - csókolt meg, majd visszabújtam a mellkasához és elaludtam.


*Loretta szemszöge*

- Kincsem! Ébredj fel! - rángatta meg a vállamat a csodálatos fürtös fiú. Szemeim kipattantak. Nem éreztem jól magam. - Loretta szerintem lázad van! Nagyon forró a bőröd. - állapította meg, majd eltűnt percekre. A hideg rázott, miközben a szobában a radiátor égette a bőrömet. Visszatért Harry a szobába, kezében egy pohár vizet szorongatott, másikban pedig lázmérőt és egy kis pirulát.
Kitakaróztam és csak vártunk és vártunk, hogy pittyegjen a kis kütyü.

- 38,2 ! - olvasta fel Harold a számlálót, majd a kezembe adta a gyógyszert.
Hamar lenyeltem.
- Holnap reggel nem keltelek fel és ne is gyere be dolgozni. - suttogta és puszit nyomott a homlokomra.
- Jobban leszek! Bemegyek!
- Nem! Mint a főnököd parancsolom, hogy itthon maradsz! - tuszkolt vissza az ágyba, majd visszabújt mellém. - Amíg nem alszol el, addig itt maradok. - mosolygott rám.
Behunytam a szememet és kiélveztem az érintéseit. Simogatott, puszilgatott, míg el nem aludtam.


Felébredtem. Az ágy mellettem üres volt és csak egy kis papírdarab pihent Harry párnáján. Kézírása olvasható volt.
"Pihenjél míg haza nem érek! Az ebéddel ne foglalkozz, hozok haza valami kaját. Igyekszem haza! Csókol: Harry x"

Kilibbentem a puha ágyból. A végtagjaim fájtak és a fejem is éppenséggel lángolt, de megbirkóztam a feladattal és levánszorogtam a lépcsőn. Nem voltam éhes, így egy pohár narancslével kezdtem a napomat.
Most vagyok először egyedül ebben a lakásban és fogalmam sincs mit csinálhatnék. Takarítsak? Nem kell, hiszen minden a pontos helyén van. Főzzek? Meg lett tiltva. Felhívni Bianca-t? Nem tehetem...
Végül a legjobb döntésem az volt, hogy leheveredtem a fehér kanapéra és idiótábbnál, idiótább műsorokat néztem végig. A nagy csendet a kapucsengő hangos zaja zavarta meg.
Felpattantam, majd odaloholtam. Az ajtózár kattant, ahogy elfordítottam a kulcsot.
Amikor az ajtót már teljesen kitártam, a szívem kihagyott milliónyi dobbanást. Sokkot kaptam.
- Mit keresel te itt? - motyogtam halkan.
- Hát nem a fürtös kis buzit! - csapott bele Zayn az ajtóba.
Beakartam csapni a faajtót, de nem tudtam. Mindig is erősebb volt nálam. Lábával erőszakosan arrébb lökött, majd magunk mögé zárt a lakásba.
- Menj innen! - próbáltam nyugodt maradni, már amennyire a helyzet diktálta.
- Hülyének nézel? Hetek óta utánad kutatok és szerinted, mikor megtalállak majd itt hagylak?! Iszonyatosan nagy bolond vagy. Inkább kínálj meg kávéval. - a szokásos pökhendi stílusát most sem hagyta otthon.
- Ebben a házban te semmit nem kapsz! - szitkozódtam.
Beljebb mászott és leült a kanapéra.
- Mégis mit képzelsz? Egyáltalán miért jöttél ide? - immár kiabáltam vele.
- Nyugodj meg szépen! Az idegesség árt a szépségednek, márpedig arra szükségünk van még ugyebár! Nálad jobb kurvánk sosem volt még.
- Nyugodtan lehetek ideges, mert kiléptem és nincsen semmi amiért visszamennék oda!
Az egész utca dőlünk zengett.
- Még, hogy nincsen. - az ördögi nevetését már napok óta nem hallottam, de most minden eddiginél hangosabb volt. - Kimondta, hogy magadtól fogsz velem jönni? Tudod jól, hogy bármire képes vagyok.
- Nem viszel engem sehova sem!
- És mégis ki fog megállítani? Ha jól tudom a kis szaros jelenleg nincsen itthon. Nem tud megvédeni. Védtelenül vagy itt és kibaszottul egyedül. Senki sem tud megállítani bármit is akarnék csinálni. - felkelt a kanapéról és minden egyes mondatánál közelebb jött hozzám. Próbáltam hátrálni, de a komód nem sokáig engedte, hogy a távolság megmaradjon kettőnk között.
- Harry lassan hazaér...és...és tudod jól, hogy akkor nem tehetsz semmit sem. - még órák voltak hátra, hogy Harold megérkezzen...de muszáj volt valamivel meggyőznöm.
- Mindig is szerettelek és ez most sem változott! -halkan suttogta. Tudta, hogy ezzel akármikor letud venni a lábamról.
- HAZUDSZ! - a legnagyobb erőmmel löktem távolabb magamtól. Könnyeim záporoztak. Láttam, ahogy szemében méreg gyűlik össze és iszonyatosan dühösen feltápászkodott a szőnyeg padlóról.
Futni kezdtem. Felszaladtam a lépcsőn és egyenesen a hálónkba igyekeztem. Hiába sprinteltem nem volt elég időm...mögöttem termett egy szempillantás alatt.

- Jó helyre szaladtál! - kacsintott rám egy kaján mosoly kíséretében. - Itt foglak megdugni.
- Nem! Nem érhetsz hozzám! Hagyjál békén. - kiabáltam, ahogy csak a torkomon kifért...de nem mentem sokra. Leterített az ágyra. Kapálóztam, még a távirányítót is felkaptam, hogy fejbe csapjam vele. De nem értem el vele semmit. Harry ingének a gombjai, amelyben aludtam, csakúgy záporoztak le, ahogy széttépte. Kezemmel próbáltam magamról lelökni, de szarra se mentem.
- Még mindig formában vagy! - motyogta miközben engem bámult.
Egyedül voltam. Tehetetlenül. Vele.
Arcával az enyém felé igyekezett. Sikerült megmenekülnöm csókjától, de karjával arcomért kapott és szorongatta, míg nem kerültem vele szembe. Ajka megérintette az enyémet, s már a hányás kerülgetett. Zokogni kezdtem. Hiába nem csókoltam vissza, ő csak azért is tépte a számat.
Levette magáról a pólóját, majd kikapcsolta az övét.
- NE! - sikítottam. De senki sem hallott.
- Csak fogd be a szádat! Lehet jobban jársz vele!
Állkapcsát erősen szorította össze, majd nyakamat kezdte el csókolni. Nem éreztem semmiféle bizsergést, semmi érzéseket.


- Tedd meg velem azokat a dolgokat, amiket azokkal az ismeretlenekkel megtettél! Szexeljél úgy, hogy nincsenek érzéseid. Legyen a lényeg csak a szex....semmi érzelemmel! - lihegte a fülembe.
- Nem.
Ez volt az egyetlen szó, ami abban a háromnegyed órában folyamatosan elhagyta a számat. Arcomat már marta a könny, szememen pedig ki sem láttam. Ott feküdtem alatta. Meztelenül és már tudtam, hogy semmit sem tehetek. Megtörténik a rémálmom, amit a múltkor álmodtam, amikor Harry édesen próbált vigasztalni.


Már elment. Itt hagyott. A ruhák amelyek rajtam voltak, széttépve hevernek a padlón. A hajam kusza. Az arcomon pedig a könnyeim folynak, míg az egyik lefolyik a következő máris utat nyer magának. Nem mozdulok...bámulom a plafont. Megerőszakolt és elment.
Hangos kiabálást hallottam meg lentről.
- Loretta! Megjöttem! - hallottam a számomra legédesebb hangot, amit csak lehetett.
Pucéran, könnyesen és szétzilálva szaladtam le a lépcsőn. Ráugrottam Harry-re. Hatalmas meglepetésemre nem volt egyedül. Bianca ott állt mellette, meglepetten és szomorúan.
- Mi a baj? Mi történt? Hol vannak a ruháid? - kérdezte miközben elsétált velem a kanapéhoz és leült. Ott ültem az ölében.
- Itt volt. - gügyögtem.
- Ki volt itt? És mit csinált? - kérdezte és semmit nem értett.
- Zayn...- hajtottam rá vállára az arcomat és csak bőgtem. Nem tudtam kimondani, hogy mit csinált. Egyszerűen nem ment.
- Uramisten! Jól vagy? - guggolt le mellém Bia.
- Nem nem vagyok jól! Úgy nézek én ki, mint aki marhára jól van?! Mikor a srác, aki sosem szeretett és mindig csak szexelt velem bejön, leteper és csak úgy megfektet...Úgy nézek én ki, mint aki teljesen jól van?! - ordítottam torkom szakadtából.
Harry ledobott magáról és felkapta a már levetett zakóját.
- Bianca! Vigyázz rá kérlek szépen! Nekem van egy kis dolgom. - magyarázta, mire Bia bólogatott egyet és Harold már itt sem volt.
- Hozok le neked valami ruhát. Vagy gyere és segítek lefürdeni. - kezét az enyémbe tette és könnyes arcával rám nézett.
- Te meg minek vagy itt? Hiszen velem mindig csak a baj van....- ránéztem. Nem tudtam kontrollálni magamat.
- Hülyeség volt, amit akkor mondtam. De most gyere! - felállt és sétáltam vele. Megengedte a kádat vízzel, míg én csak ültem a wc tetején és a kezeimet néztem. - Szállj be! - mutatott rá a habbal teli kádba.
Nem éreztem, hogy lépek, mintha csak repültem volna. Beleléptem a forró vízbe, ami simogatta a bőrömet.
- Bent maradjak? - kérdezett rá halkan, mire én csak bólogattam. - Ne haragudj rám, azért amit akkor mondtam. Nem gondoltam komolyan. De tudod én iszonyatosan szeretem Taylor-t és aznap mikor te elmentél, mi is elmenekültünk Zayntől. Sosem voltál csak probléma a számomra.
Felemeltem a fejemet.
- Nem haragszom. - motyogtam.
- Utálom magamat. Ha akkor veled maradok, akkor most nincsen ez az egész.
- Ne hibáztasd magad. Ez itt nem az első eset, hogy Zayn úgy kefélt meg, hogy én ne akartam volna.
- Tessék? - fejét felkapta a kezéből.
- Mindennapos volt. Nem véletlenül próbáltam menekülni. Elhittem, hogy szeret. Elhitette velem! De amikor Harry-vel találkoztam, az olyan más volt. Nem próbált megdugni az első napon. Óvatosan ért hozzám és szépeket mondott nekem. Olyat amiket más sohasem. Mellett érzem, hogy szeretve vagyok.
Mivel nem ez volt az első eset tudtam, hogy lassan elmúlik a rossz kedvem...bár egy ideig nem leszek felelőtlenül boldog.
- Miért nem mondtad soha?
- Azt hittem, hogy szeret legalább.
Csend állt be. Bianca kiment, hogy megmelegíti a Harry által hozott kaját, hisz eddig semmit sem ettem még. És a kedvenc teámból is csinál nekem.
Halk kopogás zavart meg, majd az ajtó kinyílt és ott állt Harold.
- Jobban vagy? - kérdezte meg halkan miközben leguggolt mellém.
- Csak egy kicsit. - nem mertem ránézni. Nem akartam, hogy így lásson.
- Megtaláltam ne félj!
- Mit csináltál vele?
- Nem öltem meg. De ide mostanában nem fog visszajönni!
- Harry én szeretlek téged! - a könnyek most már a vizembe szaladtak.
- Hé! Ne sírjál! Én is szeretlek téged és én nem csak úgy mondom. - keze végig szaladt az arcomon és letörölte a könnycseppeket.
- Nem vagyok elég jó neked. - vettem hatalmas levegőt.
- Azt majd én eldöntöm, hogy mi jó nekem.Te pedig tökéletes vagy számomra. - nem puszilt meg, nem csókolt meg. Csak a hajamhoz hajolt és arcát a hajamba merítette, miközben erősen ölelte át fejemet. Távozott én pedig magamra csavartam a törölközőt.
- Ne siránkozz. Mindennap így basztalak meg és akkor sem volt bajod vele! - Zayn utolsó szavai beleégtek az elmémbe.


*Bianca szemszöge*
- Jobban van? - kérdeztem meg Harry-t, ahogy leért a konyhába.
- Remélem.
- Megkérhetlek valamire? - zavartan néztem rá a göndör srácra.
- Mi lenne az? - nem nézett rám, jóval inkább Lori teáját kevergette.
- Egy kicsit nézz rám!
Felém fordult és hallgatott.
- Mondhatnám, hogy könyörgök ha nem szereted, akkor inkább hagyd elmenni és, hogy nem akarom, hogy vele legyen még valaki, aki csak kihasználja. DE látszik, hogy szereted. Ide hoztál engem, hogy ne sírjon többet és elvitted Zayn-től is a múltkor, pedig kb két napja ismerted. A lényeg az, hogy vigyázz rá nagyon és legyél mellette, ha lehet mindig. Amikor bekerültem az árvaházba, Loretta csak a csillagokkal beszélt. Elmondta, hogy az egyikhez nagyon ragaszkodik és reménykedik, hogy engedélyezni fogják, hogy hozzámenjen egy csillaghoz, mint, ahogy abban is reménykedik, hogy a melegházasságot engedélyezzék. Jobban bízott abban a csillagban, mint bármiben. Lehet, hogy idiótán hangzik, de szerintem az a csillaga te lettél! Ne hagyd el! - ahogy visszaemlékeztem Loretta kisebb énjére, ahogy láttam magam előtt a kislányt, aki a fűben ülve virágból készít koszorút, majd a már kevésbé kislányt, aki ott állt a tűz közepén, amikor Zayn érte rohan. Bár én rohantam volna érte!
- Megígérem soha sem fogom elhagyni! - ennyi volt Harry mondata, mégis oly meggyőző volt és olyan érzésekkel mondta, hogy hittem neki.

*Harry szemszöge*

Loretta lesétált a köntösömben és lehuppant a bárszékre, magába tömte az ebédet. Hihetetlen gyorsasággal evett.
Mire észbe kapott, hogy a mi kajánk még melegszik, az ő tányérja üres volt.
- Ne haragudjatok! Én csak nagyon éhes voltam. - motyogta zavarodottan.
- Semmi baj. Látom éhes voltál! - rámosolyogtam, hátha megnyugtatom egy kicsit. Úgy tűnik sikerült is, hiszen egy kisebb mosolyra húzódott a szája.
- Én megyek is! - kapta fel a pulóverét Bianca.
- Ne menj még! - kiáltott fel kétségbe esve Loretta. - Legalább beszélgessünk egy kicsit...
Bia visszatette a pulcsit, majd leült Lori mellé.
- Azt hiszem én magatokra hagylak benneteket, hogy csajos beszélgetés legyen. Addig visszanézek egy focimeccset már ha nem bánod Loretta.
- Kik játszanak?
- Derby vs Chelsea. - motyogtam értelmetlenül. Miért is mondom ezt el neki...mintha annyira értene a focihoz. Magamba kinevettem magamat.
- Kinek szurkolsz? - húzta fel a szemöldökét egy sejtelmes mosoly mellett.
- Chelsea! - nevettem fel.
- Én Derby drukker vagyok. Tudom, hogy nem játszanak olyan jól, de akkor is! - csapott rá játékosan az asztalra. - Ne most nézd meg! Nézzük meg együtt este!
- Ahogy csak akarod Angyalom. Akkor addig lefoglalom magam valamivel.


*Loretta szemszöge*
Miután Harold távozott, alig vártam, hogy beszélgethessek.
- Szóval hova költöztetek Taylorral? - tettem fel rögtön az első kérdést.
- Hát. Egy erdős, családi házba. Pénzünk az volt rá...mondjuk úgy! De Tay-nek most van munkája egy autó szerelőműlyeben, én pedig még keresek.
- Milyen a környék? - kíváncsi voltam.
- Szép. Zöld. Általában süt a nap, de ha hűvös van sem olyan vészes. - rántotta meg a vállát, majd rám mosolygott egy kicsit. - Na és mi van veled meg a fürtössel?!
- Nos. Megvagyunk...Nekem is van munkás, egy management cégnél és ha Zayn nem rondít el mindent akkor csodálatosan élünk.
Nem akartam újra sírni.
- Zayn nem fog többé idejönni. - Bianca ráhelyezte a kezét az enyémre, majd nyugtatóan rám nézett.
- Remélem is!



Bianca-nak hamar mennie kellet, hiszen otthon már várják.
- Találkozhatnánk még valamikor! - fordult vissza a bejárati ajtóból.
- Holnap? Az N&H kávézóban?
- Rendben. Akkor ott 3kor!


Felszaladtam a búcsúzás után. Harold a párnák közt feküdt, miközben valamelyik híradót nézte.
- Minden rendben van? - kérdezte miközben felült az ágyon.
- Igen. Minden oké. Köszönhetően neked és Bianca-nak! - motyogtam, de nem mertem az ágyra feküdni.
- Nem ülsz le?
Csak ingattam a fejemet. Beugrottak a történtek, amelyek azon az ágyon mentek végbe. Az ingem gombjai még ott feküdtek a padlón és éreztem, ahogy újra összetörök. Harold felállt és megölelt. Erő nélkül de visszaöleltem.
-Menjünk át egy másik szobába! - apró mosollyal beszélt hozzám. Megnyugtatott.
Lassan lavíroztunk át a nővére szobájába.
- Itt már jó lesz. Köszönöm. - ültem le az ágy szélére. Fogtam Harry kezét, aki csak bámult engem.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni! - gügyögtem.
- Megígérem, hogy itt leszek veled mindörökké és sohasem foglak elhagyni! - olyan édesen mondta és hihetően,hogy az már fájt. Rá kellett jönnöm, hogy észre kellett volna vennem, hogy Zayn nem szeret...Soha nem mondott nekem ilyet. Még a szeretlek szó is egy hazugság volt.
- Akkor megnézzük azt a meccset? - kérdeztem meg egy apró nevetéssel.
- Igen. De mivel lány vagy néha vázolom a szabályokat. - magyarázta kacagva, miközben a tv-hez lépett.
- Oh. Csak mert lány vagyok ne becsülj le. Ha igazából játszanánk akkor is én nyernék.
- Megnézném én azt!
- Ha harc hát legyen harc édesem! - viccelődtem.
- Na?! Mégis hogy gondoltad? - huppant le mellém és már benyomta a tv-t.
- Holnap délután hívd el egy haverodat, akivel játszol. Bianca meg én pedig lealázunk titeket.
- Mit kap a nyertes?! Vagyis mit kapok én és Louis?
- Legyen meglepetés. És ne hidd el annyira, hogy nyersz! Ki az a Louis? - nevettem, a sok ostobaságon.
- Egy angyal haverom, aki kitűnő focista, szóval azt hiszem gondolkozhatsz mit nyerek. - karját átdobta a vállamon.
- Meglátjuk Harold...ne igyál előre a medve bőrére.
- Ezért is szeretlek! Bolond vagy még akkor is, amikor más ember már a sírját ásná. - simította meg karomat én pedig közelebb ültem hozzá, hogy hozzábújhassak.
- Emlékszel az első csókra? Most én kérem, hogy csókolj meg! - fejemet az ölébe hajtottam.
Lassan hajolt le hozzám, kezével simogatta a hajamat, majd megcsókolt. Lassan és szenvedélyesen. Ő volt a minden és nem számított semmit. Percekig csak összeolvadtunk az ajkainkon keresztül.
- Csakhogy tudd 1-0-ra vezet a Chelsea. - motyogta bele a számba, egy édes nevetés kíséretében.
- Szarok rá. - nevettem fel vele, majd az ölében fekve néztük végig a meccset. Kisebb viták kíséretében, ugyanis teljesen biztos vagyok benne, hogy csaltak és a Derbynek kellett volna nyernie.


- Jó éjszakát foci királynő! - suttogta a fülembe a puha párnák között. Olyan közel volt, hogy éreztem a fürtjeit, ahogyan csikizték a nyakamat.
- Neked is meccs bajnok! - válaszoltam és egy utolsó csókot hintettem az ajkára.


5 megjegyzés után jön a következő rész :)
Először véletlenül csak a fele került fel....sajnálom...:))) P .xx