Előszó

Én csak egy olyan életet akartam, ahol boldog lehetek. Ahol a nevelők nem figyelik meg minden percemet. Ahol senkit nem érdekel, mikor, kivel, hol és mit csinálok. De ez egy árvaházban nem így működött. Az idióta kockás kék szoknyán, a fehér ingen és a szintén kék kötött pulóveren kívül semmi mást nem lehetett felvenni. Olyanok lehettünk külső szemmel, mint a robotok.
Másra sem vágytam, csak arra, hogy elmehessek innen. De a 16 életévemmel, ez szinte lehetetlennek tűnik. Még két évet kéne várnom arra, hogy végre szabad lehessek.
- Ez nem is árvaház. Inkább börtön...vagy rosszabb. - szokta mondani barátnőm Bianca.
Ő az egyetlen volt, aki itt megértett engem. Aztán egy fél éve alatt minden megváltozott....és mindenről az új srác tehetett. A szülei elhunytak, ezért került ide. Karját és mellkasát tetoválások díszítették, haja feketén volt az égnek állítva, szemei pedig lenyűgözően csillogtak a napfényben. Szerelem és izgatottság volt első látásra. Sosem gondoltam még úgy férfira, mint rá. Lehet azért, mert az eddig itt megismert fiúk gyíkok voltak, akik pedig a fém kapunk kívül voltak, azokkal pedig szigorúan tilos volt beszélgetni.
Már lassan két hete járt az osztályunkba a titokzatos fiú, aki a Zayn Malik névre hallgatott. Esténként gyakran álmodoztam róla, de számításba se jöhetett...nem vagyok az a fajta lány, akibe csak úgy beleszeretne egy rossz fiú. Ám, az egyik szünetben a zuhogó esőben volt tűzriadó, a lányok fejvesztve rohantak ki a lángoló épületből, egyenesen a zuhogó esőbe. Én csak nyugodtan sétáltam a folyosón, amikor valaki karon ragadott és maga után ráncigálva ki vitt az épületből.
- Te megakarsz halni? Mi ez a nyugodtság? - kiáltott rám egy mély, férfias hang, mikor már az udvarba értünk. Zayn volt az...és a hangja sokkal szebb volt most, hogy hozzám beszélt.
- Igen. - válaszoltam lazán és belerúgtam egy kis kavicsba.
Tekintetemet nem mert rá emelni, mert azonnal elvesztem volna a csodás szemeiben, de ő kezét az állam alá fektette és megemelte. Csak bámult összeráncolt szemöldökkel, mintha próbálna olvasni belőlem.
- Megakarsz halni? Te? Pedig olyan lánynak tűnsz, aki mindennap kijön, hogy egy órát hintázhasson. - félmosolyt húzott arcára. Legszívesebben szétszedtem volna, itt a tömeg és az udvar kellős közepén, de utána tuti engem szedtek volna szét az oktatók és a nevelők.
- Nem mindenki olyan, mint amilyennek látszik Malik. - kacsintottam rá.
Sosem voltam az a félős kislány, miután feloldódtam. Most pedig éreztem az oldódást.
Kikaptam az arcomat a formás tetovált kezei közél és megfordultam, hogy megkeressem a barátnőmet és beszámoljak, arról, hogy Mr. Szürreálisan Dögös Rossz fiú beszélt velem.
- Állj csak meg hercegnőm! Még csak a nevedet sem tudom! - kiáltott utánam.
Oh igen! Érdeklődik irántam! Magamban már éppen a Macarénát riszáltam a kanapémon örömömben. Lazán megfordultam és elvigyorodtam.
- Loretta. - mondtam oda neki lazán, de belülről majdnem szétrobbantam. Megfordultam és végül a barátnőmhöz igyekeztem.

Hát így kezdődött az egész.

Teltek múltak a hetek. Többször is megfordultam Zayn szobájában, ágyában és egyéb más helyeken, ahol kiélveztük a szünetek nagy részét. Éjszakánként átosontam hozzá, egy-egy röpke aktus erejéig. Többször is elmondta, hogy szeret, és én is nagyon szerettem őt. Bianca pedig Zayn egyik legjobb barátjával Taylorral töltötte a legtöbb idejét.


- Én meg akarlak szöktetni. Most azonnal! Hozd a cuccod! - suttogta fülembe Zaynie a fülembe, miközben egymás mellett összebújva feküdtünk, testünket egyetlen paplannal takarva.
- Ez most komoly? - fordítottam felé fejemet. Csak bólintott egyet, majd rábámult az ajkaimra. Megnyalta a saját száját, majd az enyémre nyomta és csókolni kezdett. Először gyengéden, majd szokásához híven vadul kezdte falni ajkaimat.
- Menj! - mondta számba.
Gyorsan magamra vettem a ruháimat és átszaladtam a következő emeletre a szobámig, amin Bia-val közösen osztozunk. Belépve egy hátizsákba kezdtem belegyömöszölni a cuccaimat. Amiből nem volt túl sok, csak apróságok és ugyanazok a ruhák.
- Mi a faszt csinálsz?  - kapta fel a fejét a barátnőm, akit sikeresen felkeltettem a zörgésemmel.
Mondjam el? Ne mondjam el? Mondjam vagy ne? A fenébe is a legjobb barátnőd!
- Zayn megszöktet. Elhúzunk innen. - mosolyogtam rá, mire ő izgatottan kipattant az ágyából.
- Jöhetek én is? - kérdezte meg.
- Gyere!
Együtt pakoltunk majd feltűnés nélkül kiviharoztunk a szobából. Szerencsére az udvarra akármikor ki lehetett menni, így mikor oda értünk senki nem foglalkozott velünk. Egy darabig álltunk a hidegben hátul a játszó térnél. A cipőink már beáztak hála a vizes fűnek. És akkor megjelentek. Zayn és Taylor. Ezek szerint ők is kettesben gondolták a szökést.
Átmásztunk a hatalmas kerítésen. S, bár a combomat egy hatalmas seb díszítette a kerítés vége miatt, minden  sikeresen zajlott. Innentől már nincsen több gondunk.


És hogy mi történik most? Hát. Nem az, amire mindig is annyira vágytam. Mivel se pénzünk, se megélhetőségünk nem volt és háznak is csak Zayn régi családi házuk dukált, valamiből meg kellett élnünk. Az elején nem csak magától a dologtól, de még a gondolattól is undorodtam, hogy az utcán állva, egy szál kis fehérneműben állva várjak arra, hogy egy férfi csak egyetlen menet erejéig haza vigyen és kifizessen, majd se szó se beszéd haza menjek, mintha mi se történt volna. Bianca-val is ugyanez volt a helyzet. Zayn és Taylor striciknek álltak, és még ők élvezték, hogy pénzt keresünk, mi egyenesen a halálba rohantunk volna. De ezt is meglehet szokni, úgy mint például egy afrikainak a déli sarki hideget.



5 megjegyzés után hozom az első fejezetet :)) Pez