15. fejezet

Egy kis önreklámozás! :D
Kövessetek instagrammon: namelesspetra
                 twitteren: Petra_Fulopp
Kérdezzetek Ask.fm-en :fulopppetra
Nem húzom tovább az időt. Következzen a rész. P .xx


Hangos ajtó csapkodásra keltem. Aprókat pislantottam mielőtt kinyitottam volna a szememet. Gemma még nyugisan aludt az ágy másik oldalán. Nem állt szándékomban felébreszteni, így halkan, lábujjhegyen kivánszorogtam a szobából. Felkaptam a kék színű, már-már nagyon ismerős köntöst és lelibegtem az ajtóhoz. Nem láttam Harry cipőjét a szőnyegen, sem a komód mellett. Félelem futott át rajtam. 
Ha nem Harold jött haza, akkor ki csapkodja az ajtót? 
Óvatos léptekkel közelítettem meg a konyhát, ahol csupa üresség volt minden. Lehet, hogy csak beképzeltem, hogy azt a hangos csapást? Kétlem. Ennyire még nem őrültem meg. Befordultam a fürdőszobába. Érdekesen véltem felfedezni, hogy minden ugyanott van ahol hagytam.
- Kezdesz begolyózni. Gratulálok. - beszéltem magamba, ami még rátett egy lapáttal a dologra, hogy teljesen dilisnek érezzem magamat. 
Ahogy kiléptem az ajtón, a lépcsőn hallottam meg dobogást. Ezt már tutira nem csak képzeltem! 
Odasétáltam a lépcső aljához, ahonnan is Louis futott le szél sebesen.
- Te meg mi a frászt keresel itt? - kérdeztem meg egy szívinfarktus kíséretében.
- Harry itt van? - kapkodta a levegőt. Úgy sípolt a tüdeje, mintha a sirályok vijjogtak volna.
- Nem. Veled volt egész éjjel. - magyaráztam miközben összevont szemöldökkel vártam arra, hogy megtudjam mi is folyik itt.
- Egy darabig tényleg velem volt. De aztán felhívták a munkahelyéről és lelépett, utána pedig nem jött vissza. Azt hittem ide jött. - összevissza kapázott a kezével. Fel sem tudtam dolgozni, hogy mit mondott.
- Lehet bent van még a cégnél. Felöltözök és elmegyek megnézem. - dobtam le a köntöst a kanapéra, majd felszaladtam a lépcsőn. 
Remélem tényleg a munkahelyén van. De mégis hol máshol lenne? Kikaptam a szekrényből és farmert és egy kötött, bordó színű pulóvert. Egy apró papírra ráfirkantottam Gemma-nak, hogy hova mentem és röviden vázoltam a szitut, hogy a bátyát keressük és, hogy majd jövök. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor még prostituáltként dolgoztam. Akkor is mindig így léptem le, bár sosem ígértem meg, hogy majd visszamegyek.
Szinte lesprinteltem a lépcsőn. Louis a cipős szekrénynél támaszkodott és éppen sms-t írt Harrynek.
- Egyikre sem válaszol. - ejtette a ki a száján, majd rám pillantott. Mintha ezt nem akarta volna megosztani velem.
- Induljunk! 
Felkaptam Harry féltett Range Roverének a kulcsát, majd bevágódtam a vezető ülésbe. Most cseppet sem tűnt olyan kényelmesnek, mint azt már megszoktam. Lou az anyósülésre vágta be magát.
- Kösd be magad!! - adtam ki az utasítást, mire idiótán rám nézett.
- Minek?
- Ne vitatkozzál. Csináld amit mondtam! 
Kitolattam a garázsból, majd 100 téptem egészen a cég parkolójáig. 
Louis ahogy kiszállt a hasát fogta. 
- Tudod. Én tegnap ittam és ma eléggé másnapos vagyok. Te meg vagy 120-al hajtottál. Szerintem meglátogatom a mosdót! - motyogta maga elé. Elég szarul nézett ki. Bőre sokkal világosabb volt és fehérebb, mint azt megszokhattam. Szeme nem a boldogságtól csillogott, sokkal inkább üveges volt a tekintete. De a haja. A haja még mindig tökéletes meredezett. Csak bólintottam, majd sietős léptekkel bevágódtam a hatalmas kapun. Az információs pultból, Holly azonnal nekem ugrott.
- Loretta Hells! Milyen régen láttam. Jobban van? Hallottuk, hogy megbetegedett Mr. Stylessal.- az utolsó mondatnál némi szarkazmust véltem felfedezni. Gondoltam, hogy tudja, hogy betegségről szó sincsen.
- Jobban vagyok. Harry bent van? - kérdeztem miközben ujjammal a pulton doboltam.
- Öhm. Miss. Hells napok óta nem járt idebent, mert betegszabadságon volt magával. 
Az állam hatalmasat koppant a pulton, a szám kiszáradt, a szemem nedvesebb lett. Még a vér is megállt bennem.
- Egyáltalán nem volt bent? - kérdeztem rá még egyszer. Mintha elsőre nem lett volna fájdalmas a válasz.
- Nem. Egy hete nem láttuk erre felé. - ismételte meg a szőke hajú, hatalmas mellű nő.
Köszönés nélkül, ködös tekintettel és hihetetlen lassú léptekkel löktem ki erőtlenül az üveg ajtót. Eddig fel sem tűnt a hideg levegő vagy, hogy köd van. Louis a fekete ajtónak dőlve várt. 
- Bent van? - nézett rám. A remény csillogott a szemében. Megingattam a fejem. Egy szót sem tudtam kinyögni.
- Elkerültük egymást vele? - tette fel az újabb kérdést de immáron rám emelte a tekintetét. Újabb nemleges bólintás volt a válaszom. - Lori. Jól vagy? 
- Louis...Harry nem járt idebent, azóta mióta én sem. - a szavak csak kipotyogtak a számon. Nem éreztem, hogy valóban kimondta volna. Bámultam a betont a lábam alatt és a pocsolyát magam előtt.
- Tessék? De hiszen tegnap is behívták.
- Nem. Nem ide jött. Nem volt itt Louis. Abszolút nem tette be a lábát az épületbe már egy hete. - szememből hatalmas könnyek sokasága távozott. Nem bírtam tovább tartani magamat. Mégis hova járkál Harold minden éjjel? Ma pedig még csak haza sem jött. Telefonom csörögni kezdett, melyet az autóban hagytam. Louis gyorsabb volt és kivette, majd felvette a mobilomat helyettem.


*Louis szemszöge*
- Szia Loretta. Most olvasom a levelet. Meg lett az az idióta göndör? - kérdezte Gemma nevetve.
- Louis vagyok. Nem. Már egy hete nem járt a munkahelyén. - morogtam, miközben Lorit néztem, aki könnyeit törölgette az arcáról.
- Mi? Akkor..akkor elmegyek Holmes Chapel-be, hátha anyánál van. - hallottam, ahogy felkel az ágyról és a lábára huppan.
- Rendben. Mi most hazamegyünk. - motyogtam, majd letettem a kagylót. 
Hol a faszomba lehet az én idióta barátom? 
Loretta elé léptem és magamhoz öleltem. Kezét maga mellett lógatta és nem ölelt vissza, de fejét mellkasomba fúrta. Éreztem, ahogyan a forró könnyei áztatják a pólómat.
- Ülj be az autóba. Most én vezetek. - próbáltam elkapni barnás tekintetét, de nem nézett rám. Odavonszolta magát az anyósülésre, majd szó szerint csak úgy bedobta magát az ülésre. Lomhán kötötte be magát, míg én beindítottam a motort.
- Ne aggódj! Biztos van rá ésszerű magyarázat. Lehet tényleg csak Anne-t látogatta meg. Meg fogjuk találni. - megerőltettem magamat, hogy valami nyugodt és kedves hangszínnel tudjak beszélni a barna hajú, sírós leányzóhoz.
- Nem ez az ésszerű magyarázat. - hüppögte, majd érthetetlenül felé kaptam a fejemet, mire folytatta. - Biztos van valakije. - ejtette bele kezét az ölébe.
Eddig ilyesfajta dolgok nem is jutottak eszembe. De ez nem vallana Harry-re. Ő hűséges másokhoz.
- Harry nem tenne ilyet! - próbáltam megnyugtatni Lorit, de nagyon úgy néz ki még így sem sikerült. 
Megérkeztünk vissza a házhoz. Loretta csendesen szállt ki az autóból, majd megvárta amíg beparkolok.
Nem szólt hozzám. Csak a cipőink visszhangját hallottuk a garázsban.
Belépve a lakásba megcsapott a meleg, aminek örültem, mert odakint eléggé le volt hűlve a levegő.
Loretta a nappali kanapéjára csücsült le és ott rúgta le a cipőit, melyeket én a felvettem és az enyémmel együtt a cipős szekrénybe tettem.
- Csinálok teát. Kérsz? - motyogta halkan és felém bámult.
- Igen. - bólogattam hozzá hevesen.
Lassan felkelt a bőrszínű díványról, majd átballagott a konyhába. Keresztül mentem a nappalin, majd követtem Lorettát, hátha segítség kell neki..vagyis inkább csak nem akartam egyedül hagyni. Előbb ért oda mint én, majd hangos sikítást hallottam meg az irányából. Odafutottam, mire megláttam egy darabjaira tört bögrét. Loretta sírva görnyedt le a szilánkok mellé és csak bámulta. Mivel nem hallottam csattanást gyanítani mertem, hogy nem ő törte össze.
- Mi ez? - kérdeztem és leguggoltam Lori mellé.
- Ez...az...az angyalos bögre, amiből csak én ihattam. - hozzáért a szilánkokhoz és vadul próbálta felvenni és újra összetenni a számára sokat jelentő bögrét.
- Hagyd abba. Elfogod vágni a kezed. - szóltam rá halkan, de semmit sem értem el vele. Megtalálta az egyik szárnynak a darabját és kereste a másikat. A fehér márványlap, amelyen ült lassan vércseppekkel lett tele.
Kiszedtem Loretta markából az immáron pirosra festett, fehér bögre darabokat. Sírva pillantott rám, majd vállamra hajtotta a fejét, kezét a hátamra emelte és csak sírt. Sosem voltam éppen a legmegfelelőbb ember, arra hogy embereket nyugtassak meg. Megsimogattam a hátát, mintha azzal majd csodát tennék. Fogalmam sincs meddig ülhettünk ott így, mire Loretta megmozdult és felállt, hogy megmossa a kezét.
Megindultam a takarító szekrény felé, hogy felsöpörhessem a törött bögrét. Útközben egy kis papír darabot véltem felfedezni a konyha pult sarkán. Nem voltam benne biztos, hogy Harry göcsörtös betűit látom, mindenesetre hasonlította az Ő kézírásához. Felkaptam a fecnit és olvasni kezdtem a rávésett szöveget.

" Sajnálom, hogy ilyen bunkó módon távozom, de már nincsen hozzád kedvem Loretta. Tudod tegnap, amikor Louiséknál voltam nagyon felszabadultnak éreztem magamat a társaságod nélkül. Ezt az egy hetet végig veled töltöttem és nem mondom, hogy nem volt rossz, mert az éjszakáin csodaszépek voltak, de én nem szeretnék hozzád fűződni érzelmileg. Nem tudnálak úgy szeretni, ahogy megígértem. 
Louisnak üzenném, hogy Ő se keressen. Nem véletlenül léptem le tőle az éjszaka közepén. Nem vágyom olyan barátra, aki megakarja húzni azokat a női lényeket, akik a közelemben vannak. A húgom meg volt neked, most meg a "nőmre" pályáztál. Milyen barát az ilyen? 
A lakás lehet a tiétek én elköltözök erről a helyről, mert minden erre a sok szarságra emlékeztetne. 
Csókol és ölel: Harry"

Kissé könnyes lett a tekintetem. Ennyi? Nem vagyok jó barát? Tény, hogy kanos vagyok és tény, hogy Gemma-val anno jobban összegabalyodtam, azt sem titkolom, hogy Loretta egy iszonyatosan jó nő, de ez miatt csak így képes lenne eldobni.
Nem fűződik Lorettához érzelmileg? Hiszen amióta csak megszülettek az Ő nevét hajtogatja.
Csak egy magyarázatot találtam. A levelet nem Ő írta.
Előkaptam a telefonomat és még egy smssel dobtam meg az idióta fejét.

"Mondd, hogy ez valami átverés és nem hagysz itt mindenkit. Nem te írtad a levelet, igaz? L. "
Bár eddig egyik üzenetemre sem érkezett válasz, erre szinte azonnal.
"Ennyire nem vagy képes felfogni, hogy nem akarom a társaságodat? Most már telefonszámot is változtatnom kell? Hagyjatok békén és éljetek boldogan együtt Lorettával. Nem vágyok egyikőtökre sem. H"

Nem hittem el. Nem mertem bevallani még magamnak sem, hogy ez tényleg Harry. Márpedig az sms-re is érkezett válasz,tehát nem lehet más, mint Ő.
Lehajtott fejjel gyűrtem össze a levelet, amelyet a kezemben tartottam, majd a nadrágom zsebébe gyűrtem. El felejtettem mit is akartam, vagy hogy miért is indultam el valójában, így csak visszaléptem Lorettához.
Sírt. Csak ült a konyhapulton és sírt. Bámulta az angyalszárnyas bögre darabjait. A lelki szemeim előtt láttam, ahogyan az Ő szíve is úgy néz ki, mint az előtte pihenő szét hullott bögre. Darabokban volt. Nem tudtam mit tegyek. Mutassam meg neki a levelet? Vagy hazudozzak? Végül becsesebbnek láttam ha megmutatom neki a levelet.
- Lori. - szólaltam meg rekedtes hangon. Azonnal felkapta a fejét. Ujjaimmal próbáltam kiszedni a zsebebe gyömöszölt papírt. Remegő kézzel nyújtottam át a papírt és most már az én szememből is kiszökött egy apróbb könnycsepp.
Loretta összevont szemöldökkel olvasta végig a levelet, majd lepattant a pultról. Nyugodtnak tűnt, melyet én nem értettem. Kinyitotta a hűtő mellett lévő fiókot, melyben színes cetlik pihentek, rajta a bevásárolni valókkal. Előkapott egy zöld színű cédulát és oda tette az üzenet mellé. Bámulta a két lapot. Egyszer a kék kis papírt figyelte, majd utána az összegyűrten pihenő levelet.
- Louis. Ez nem Harry kézírása! - magyarázta hevesen. Neki is feltűnt. - Harold sosem fogalmazna így, még akkor sem ha valójában így érezne. - még mindig sírt, ugyanakkor próbált értelmes magyarázatot találni erre az értelmetlen dologra.
- Nekem is feltűnt, hogy ez  nem Harold írása, ezért írtam neki sms-t, amire ugyanilyen dühösen válaszolt.
Amilyen nyugodtnak tűnt az imént Loretta, annyira lett most újra szomorú. Homlokát a pultnak nyomta és újra bőgni kezdett.
Nem mertem odalépni hozzá. Jobbnak láttam, ha én is lerakom a fenekemet a bár székre és bármennyire is nem férfias de sírok. Nem mintha ezzel meglehetne oldani a dolgot.

Fél órával később Loretta rám emelte könnyes, vörös szemű és piros arcú tekintetét.
- Minden a te hibád! - kiabált rám, amire én összerezzentem. - Ha te nem akarnál megdugni mindent, ami mozog akkor most nem lenne ez. Megakartad változtatni, hogy legyen bátrabb felém és most olyan bátor lett, hogy meglépett. - újabb könnyek futottak végig az arcán.
- Nem az én hibám, hogy nem szeret téged! Mert nem tudott feléd szálakat fűzni. - kiabáltam vissza. - Biztos csak megakart dugni téged és nem akart már az elején sem semmi mást. - nem igazán gondolkoztam miket is ejtek ki a számon. Láttam Lorettán, hogy teljesen összetörik attól, amit mondtam. Pedig egy percre sem gondoltam komolyan a dolgot. - Szerintem jobb lesz ha én most megyek. - fordultam neki háttal majd megindulta a cipőmért.
- Tomlinson. - ejtette ki halkan a nevemet, mire megtorpantam és háttal, de megálltam hátha folytatja a mondatát. - Kérlek...ne menj el. - suttogta sírva.
Lehunytam a szememet és mélyen magamba szívtam a levegőt. Ez a lány tényleg olyan,mint amilyennek Harold eddig elmondta. Törékeny, még akkor sem ha nem így mutatja. Visszafordultam felé, mire egy apró mosoly kúszott fel arcára.
- Csinálok neked teát. - motyogtam és felültettem a bárszékre, mintha egy kislánya lenne.
Elrohantam a seprűért és ekkor jutott eszembe, hogy ezért indultam el, mikor rá találtam a levére. Összesöpörtem a bögre törmelékét.
- Louis!? - motyogta halkan újra a nevemet.
- Hm?
- Ha az egyik szilánkon meg van a szárnynak egy nagyobb darabja, akkor azt ne dobd ki.
Nem igazán nézett rám, csak az ujjait nézte és a tenyerét, amelyeken apró vágások pihentek a szilánkos akció miatt.
- Rendben van.
Félretettem a lapátot, amelyeken a kis darabkák feküdtek. Kivettem egy kék színű bögrét, majd elkészítettem Lori teáját, magamnak is csináltam egyet.
Elé toltam a forró anyagot, majd leültem vele szembe és kortyoltam egyet.
Ujjait ráfűzte a bögre fülére, majd azt megemelve megdöntötte és kortyolt ő is.


*Loretta szemszöge*

Összetörtem. Üres lettem. Elveszett minden, ami eddig boldogság volt számomra. Úgy éreztem magam, mint amikor először dobtak el, mert nem kellettem...a saját szüleimnek. Kezdem úgy érezni, hogy nem a szüleimet kell hibáztatnom,amiért eldobtak, hanem magamat. Minden az én hibám, hiszen ha jó lennék, akkor kellenék. De nem kellek.
Figyeltem, ahogy Louis az összes mozdulatomat nézte. Be kell vallanom, valahol bántottak a szavai, amiket mondott, s ha úgy is van, ahogyan mondta és Harry-nek is csak szexre kellettem, abban a pillanatban csak a düh beszélt belőle. Én sem gondoltam komolyan, hogy az egész az Ő hibája volna. A mobilom törte meg a csendet, amely a zsebemből hangosan csörgött. Kibogarásztam, majd felvettem.
- Igen? - kérdeztem elhaló hangon.
- Loretta! Itt sincsen. - hallottam meg Gemma szintén szomorkás hangját.
- Hol? - kérdeztem vissza. Valamiről lemaradtam.
- Holmes Chapelbe. Nem látogatta meg anyáékat. - sóhajtott fel.
- Elment. Elköltözött. Csak egy levelet hagyott. - böktem ki.
- Tessék?
- Nem szeret engem. Louist, pedig rossz barátnak titulálta, szóval itt hagyott.
- Ez mekkora idióta! Egy hülye pöcs az öcsém. Nyugodj meg! Ha megtalálom megfojtom. Szeretlek Loretta, majd beugrok valamikor. Ígérem.
Bontotta a vonalat, aminek kicsit örültem, mert nem tudtam volna semmi értelmeset kinyögni a számon.


Órákig ültünk egymással szemben. Gondolkoztam. Nem azon, hogy miért hagyott el, sokkal inkább azon, hogy vajon merre lehet. Megakartam keresni. Azt akartam hogy a szemembe mondja, hogy lássam az arcát, hogy lássam azt, ahogyan az arca fintorba fordul vagy csak, ahogyan bámul, s nem is néz a szemembe. Akartam látni, hogy miközben elmondja, hogy nem szeret a kezét ökölbe szorítja-e vagy csak lehunyná a szemét. Vajon bántaná-e, hogy miatta sírok, vagy érzelmek nélkül bámulná az arcomat.



Már két nap telt el így. Nem csináltam semmit csak bámultam ki az ablakon. Az időjárás hiába volt verő fényes valahogy még az sem tudott felvidítani.
- Loretta. Legalább egy kicsit menjünk ki a levegőre! Ha mást nem szeretnél, akkor legalább csak az udvarban lévő focipályán sétáljunk egy pár kört. - könyörgött már sokadszorra Louis. Azóta sem ment el. Sőt, úgy vigyázott rám, mintha lett volna értelme. Gemma tegnap meglátogatott, de nem voltam izgalmas társaság. Kereste az öccsét mindenütt, de sehol sem látták. Aggódtam. Tényleg ennyire nem hiányzok neki? Bezzeg Ő nekem...
Rávettem magamat, hogy egy kis levegő nem árthat. Felkeltem az ablak mellett lévő fotelből.
- Menjünk!
Louis egy pillanatig fel se fogta, hogy belementem a sétába és végre ki megyek a lakásból. Át kellett öltöznöm, hiszen mégsem lehetek pizsamában. Még akkor sem ha ez csak az udvar.
A tükörbe megpillantva magamat eléggé szánalmasan festettem. A hajam egy hatalmas csomóba volt összekötve...azt sem én, hanem Louis kötötte össze valamikor ma reggel. Az bőröm iszonyatosan fehér volt, a szemem körül pedig vörös volt a bőröm. Ez igen! Gyorsan kifésültem a hajamat és megigazítottam a copfomat, majd felkaptam egy cicanadrágot. Kinyitottam a szekrényt, hogy keressek egy pólót. Hiszen jó idő van. Amint teljesen kinyitottam az ajtaját kipotyogott belőle egy póló. A fekete póló. Az a póló, amit olyan gyakran vett fel Harry itthonra. Felkaptam és orromhoz emeltem. Ugyanolyan illata volt, mint amikor mellettem volt. A férfias és tipikusan Haroldos illat beleszökött a memóriámba és könnyeket csalt a szemembe. Felvettem. Ha Harry nem is, legalább a pólója simogatta a bőrömet. A sportcipőmet magamra erőltettem, majd csatlakoztam a már az ajtóban toporzékoló Lou-hoz.

Ahogy kiléptem rá kellett jönnöm, hogy semmi sem változott. A szomszéd idős hölgy ugyanúgy odakint ült, kávét szürcsölt és nézte, ahogyan az unokái játszanak. Az újságárus fiú még mindig a szürke biciklijén hordta  a napilapokat. Minden a régi maradt. Csak én voltam az, aki belül saját magával harcolt és semmit sem fogott fel, amik körülötte történtek.
Hátra sétáltunk csendben a focipályára. Körbetekintettem. Még mindig ott feküdt a focilabda, ahol hagytuk a versenyen. Megmosolyogtatott a dolog.
- Nocsak. Te mosolyogtál? - kapta felém az arcát Louis, majd ő is egy mosollyal illetett.
- Köszönöm. - motyogtam.
- Mégis mit? - aprót vigyorgott, de nem értette mit köszönök neki.
- Hát, hogy nem hagytál itt. - hajtottam le a fejemet és a füvet bámultam.
- Semmiség. Nekem is szükségem volt valakire, mert nekem sincsen még egy olyan barátom amilyen Harold volt. -  most már ő is a füvet nézte.
- Nem értem miért mondta azt Harry, hogy rossz barát vagy. Szerintem..nálad jobb barátot el sem lehet képzelni. - ráemeltem a fejét és egy biztató mosollyal jutalmaztam.
- Harry egy hatalmas idióta volt. - röhögött fel Louis jó hangosan, mégis szörnyülködve. - Itt hagyott téged, aki tökéletes nő, nemcsak számára de bárkihez. Kedves vagy, erős, mégis törékeny. Vicces vagy, mégis romantikus...és tényleg tudsz szeretni. Itt hagyott engem, aki imádni való, kedves, és a szeretője voltam. Ráadásul vicces is vagyok. - emelte fel a magasba a kezét. Oldotta a feszültséget és tényleg nagyon humorosnak találtam. Vele együtt nevettem.
Megtettünk pár kört a pályán és igaza volt, tényleg sokkal jobban éreztem magamat. Már visszafelé tartottunk a házba, akikor rossz érzésem támadt. Bele is kapaszkodtam Louis karjába, mire felvont szemöldökkel nézett rám. Szorongattam a kezét, majd Ő is megszorongatta az enyémet. Körbe néztem, de sehol nem változott semmi. Paranoiás vagyok.
- Jól vagy? - pásztázott aggódva a kék tekintet.
- Igen, csak...semmi. Hagyjuk. - motyogtam, majd nyugtatásul magamhoz húztam Louis széles vállát.
Aprót nevetett a gesztusomon. Az elmúlt pár napban csak Ő ölelgetett engem és próbált belém lelket önteni, de sohasem öleltem vissza. Most viszont kellő képen megszorongattam. Újabb furcsa érzésem lett, mintha tényleg valaki figyelne. De senki sem volt ott és tudtam, hogy minden csak az idióta képzeletem szüleménye.




Ez egy elég hosszú és izgalmas rész lett szerintem. Bár nem tökéletes. A következő rész szokásosan 5 megjegyzéstől következik.
Ui.: légyszíves kövessetek be az oldalakon, amiket megadtam, mert sokat jelentene számomra..:)
Csók..Pez xx